A halál és a lányka
A koncert február 6-án csütörtökön 19 órakor kezdődik az Evangélikus Öregtemplomban (Győr, Petőfi tér 2.).
Izgalmas műsorral lép közönség elé a Győri Filharmonikus Zenekar Kamarazenekara az Evangélikus Öregtemplomban rendezett hangversenyen. Az est nyitószáma, Mendelssohn friss ötletekben gazdag, kamaszkori vonószimfóniája után Claude Debussy 1904-ben a brüsszeli konzervatórium felkérésére komponált két finomszövésű tánca a „szakrális” és „profán” gondolatával szembesít. Ezt követően csendül fel P. I. Csajkovszkij hárfára és vonószenekarra írt Esz-dúr adagio molto műve. A hangverseny záró száma Schubert „A halál és a lányka” című dalt a lassú tétel átszellemült variációban feldolgozó vonósnégyesének zenekari verziója lesz, nem kisebb mester, mint Gustav Mahler zseniális hangszerelésében. A koncert szólistája Milica Pašić hárfaművésznő, karmestere az ezúttal csellóművészként is szereplő Bényi Tibor.
Országépítő történetek a Zichy család múltjából – előadás a SZE jogi karán
A történelem iránt érdeklődőknek különleges csemegét ígér Dr. Zichy Mihály, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának nyugalmazott tudományos kutatója.
részletekSzelíd növényvédelem a kiskertben című könyv bemutatása
Könyvbemutatóra invitál a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete.
részletek