ELMARAD! A győri Könnyező Szűzanya búcsúja 2020-ban


2020-03-13 - 2020-03-16
Győr, Káptalandomb 1.
Szabadidő
ingyenes program
Az idei évben a győri Könnyező Szűzanya búcsúját sem március 14-15-én, sem március 17-én nem tartjuk meg a hagyományos ünnepélyes keretek között.
Hirdetés

„Alig láttunk még kegyhelyet, ahol a papság és hívő nép szorosabban összeforrott volna a kultusszal, ahol a jámbor hagyományra szögesebb gonddal ügyelnének, mint Győrben. A Székesegyház vérrel verejtékező Mária-képe igazán szíve a városnak” – olvashatjuk Bálint Sándor sorait a győri kegyhelyről. Az idei évben Győrben ünnepel Marian Waligóra, a Jasna Góra-i kegyhely pálos perjele.

Március 14-én 18 órakor püspöki szentmisével veszi kezdetét a hívek zarándoklata. A szentmisét követően, 19 órakor Mária-köszöntőt vezetnek a Brenner János Papnevelő Intézet növendékei. Az elhunyt zarándokokért felajánlott szentmise 22 órakor kezdődik, 23 órakor szentségimádásra kerül sor. A szentségimádást egész éjszakás virrasztás követi az éjféli népi keresztúttal és a zarándokcsoportok által vezetett imaórákkal. 

Március 15-én a könnyezés órájában, reggel 6 órakor, majd 8 óra 30 perckor kezdődnek a szentmisék. Az ünnepi, 10 órakor kezdődő szentmisét Veres András győri megyéspüspök celebrálja. Ezen a napon még déli 12 órakor és 18 órakor lesz szentmise a Székesegyházban. A zarándokok búcsúztatására 14 órakor kerül sor.

Március 17-én a könnyezés órájában, reggel 6 órakor mutatnak be szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A könnyezés napján a Győri Egyházmegye lelkipásztorai és szüleik zarándokolnak a Káptalandombra, hogy kifejezzék tiszteletüket a Szűzanya kegyképe előtt. A zarándoklat lelki csúcspontja a 11 órakor bemutatott püspöki szentmise, amelynek szónoka Marian Waligóra, a Jasna Góra-i kegyhely pálos perjele lesz. A búcsú a 18 órakor kezdődő szentmisével zárul. 

Az imádkozó Szűzanyát és a gyermek Jézust ábrázoló festmény az előkelő ír családból származó Walter Lynch clonferti püspöké volt, akinek az írországi katolikusok ellen irányuló üldözés miatt menekülnie kellett hazájából, a képet magával vitte a száműzetésbe. Püsky János püspök Győrbe hívta az ír püspököt, akit kanonokká és püspöki helynökké nevezett ki. Walter Lynch Győrben élt 1663-ban bekövetkezett haláláig. Halálát követően pár évtized múlva ismét üldözni kezdték a katolikusokat Írországban. Ekkor az ország összes püspökét száműzték egy parlamenti határozat alapján. A parlamenti határozat napján, 1697. március 17-én Szent Patriknak, Írország térítő apostolának és védőszentjének ünnepén a Nagyboldogasszony-székesegyházban elhelyezett képen ábrázolt Szűzanya szeméből reggel 6 órától 9 óráig véres könnyek gördültek alá. A véres könnyeket fehér gyolcskendővel itatták fel. Ezt a kendőt később Zichy Ferenc püspök ezüst keretbe foglalta és hitelesítéssel látta el.

további programok
2024-04-25

Tavaszi Kórustalálkozó

Kórustalálkozó a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében.

részletek
2024-05-11

Bogárgyűjtés Kongóban

Dr. Medvegy Mihály főorvos, rovarász előadása.

részletek