
𝗞𝗔𝗣𝗦𝗭𝗨𝗟𝗔 𝗣𝗔𝗦𝗦𝗭 – Időkapszula találkozó
Digitális időkapszula közösségi tervezési tevékenység megvalósítása azzal a céllal, hogy a célterületeken lakók/tanulók bevonásával virtuális időkapszulába zárjuk a jelenlegi értékeket és a jövő terveit Győr 11 városrészére vonatkoztatva. Az időkapszula mindig egy adott korosztály elképzeléseit tartalmazza, így a városrészekben élő lakosság korosztályi szemüvegén keresztül kapjunk képet a jelenről és az elképzelt jövőről.
A projekt két elemből áll, az első része egy interaktív stúdióbeszélgetés (Kapszula Stúdió), mely során a 11 városrész aktív, tevékenységében kiemelkedő tagjaival történik beszélgetés. A második pedig egy időkapszula találkozó (Kapszula Passz), melyen egy összevágott film vetítése történik. Egy közös happening során jelképesen elhelyezzük egy emblematikus helyre az időkapszulát.
Program:
– Zenés Slam Produkció
- rap és slam: Wawra Máté
- ének és gitár: Kocsis-Barna Péter
– Kapszula Stúdió – rövidfilm
– Digitális Időkapszula átadása
– Díszvendég: Dr. Horváth Sándor Domonkos – Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója
– Honey Jeans Band koncert – 2023 Színpadra fel! nyertese
A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Jótékonysági Mikulás Autóstalálkozó lesz Győrben
Jótékonysági Mikulás Autóstalálkozót rendeznek most szombaton, december 2-án este Győrben, az Audi Aréna parkolójában.
részletekAdventi illatok Győr-Újvárosban
December 7-én (csütörtökön) 17 órától szeretetvendégséggel és zenés műsorral várják az érdeklődőket az újvárosi Kossuth-szobor előtti téren.
részletek