Mit tehetünk egy nyugodt karácsonyért?

A közösen eltöltött idő a legjobb ajándék

Fotó: Shutterstock/PV productions
Nagy Dóra
2019.12.14. 07:44

A tél több szempontból is stresszesebb évszak lehet a gyerekes családoknak: a nagy mozgásigényű gyerekeknek korlátozottabbak a lehetőségei, nehezebb elindulni otthonról, valamint az ünnepi készülődés is átcsaphat határidős szorongásba. Mit tehetünk egy stresszmentes karácsonyért? – többek között erről beszélgettünk Vörös Zsófiával, a Gézengúz Alapítvány Győri Intézetének pszichológusával.

Miért vagyunk stresszesebbek télen és főleg karácsonykor?

Karácsonykor általában nagyobb a rohanás, nyomásban vagyunk az idő miatt, vendégeket várunk, készülődünk. Ráadásul mindenhol tömeg van, többet kell várni, kígyóznak a sorok. Ilyenkor több minden miatt aggódik az ember. A hajtásban pedig elveszik a meghittség. A tél amúgy is nehezebb évszak a gyerekek számára, hiszen hatalmas mozgásigényüket nehezebb kielégíteni az otthon falain belül.


Mit tegyünk, hogy meghittebb legyen a készülődés és nyugodt az ünnep?

Legyenek a gyerekekkel közös programok, akár a főzés, a mézeskalácssütés, mindenféle ügyködésbe be lehet vonni a kicsiket, koruknak megfelelő feladatokat kaphatnak. Felesleges előre stresszelni, ha a szülő kiegyensúlyozott, a gyerek is nyugodtabb. Vannak technikák, amikkel kicsit ellenállóbbá tudjuk tenni magunkat a stresszel szemben. Egy helyzettel való megküzdés során fontos, hogy mennyire tudom befolyásolni a körülményeimet. A megküzdési stratégiák így két csoportba sorolhatók: ezek a probléma, illetve az érzelem fókuszú megküzdés.

A problémafókuszú megküzdési mód tevékeny. Például, ha tudom, hogy nehezen viselem a tömeget, azt elkerülve megyek vásárolni. Ha nincs rá módom, hogy aktívan befolyásoljam a körülményeimet, akkor kerülhet előtérbe az érzelemfókuszú stratégia. Például ha már bent állok a kígyózó sorban, megpróbálom az érzelmeimet valahogy szabályozni, elterelni a gondolataimat, társas támaszt keresek vagy olvasok.

Ha alapvetően is érzünk magunkon nyomást, próbáljunk relaxálni. A témában nagyon széles a szakirodalom, amelyben találhatunk könnyen elsajátítható technikákat (például progresszív relaxáció), de ma már elérhetőek különböző kurzusok is, melyek megtanítják számunkra az ellazulást (például autogén tréning). Szintén megnyugtatók a hálagyakorlatok: a nap végén összegezzük a velünk történt jó dolgokat, amiért hálát adhatunk. Rájöhetünk, hogy milyen sok jó történik velünk egy nap. Adventkor amúgy is ideje van a befelé figyelésnek. Meglepő lehet, de a jótékonyság, az önkéntesség is segíti a feltöltődést. Hiszen a segítés jó hatással van a lélekre.


Sokszor okoz gondot az ajándékvásárlás. Hogyan tehetjük ezt könnyebbé?

Erre nincs kimondott recept. Az a jó, ha mindenki kialakítja a saját szokásait, valaki már augusztusban a karácsonyi ajándékon gondolkodik, más pedig hatékonyabb az utolsó pillanatokban. Nem tartom túl áldásosnak a fogyasztói társadalom hatásait. Inkább legyen kevesebb ajándék, de minőségi. Mivel korai fejlesztésben dolgozom, inkább a gyerekjátékokkal kapcsolatban vannak tapasztalataim: a fenntartható és fejlesztő játékok híve vagyok. Egészen kicsi életkortól kezdve lehet nagyon jó játékokat találni, amik segítik a manipuláció, a finommotorika, figyelem, mozgás, kogníció fejlődését.

A legkisebbeknek tüsilabdával, csörgőkkel, kontrasztos játékokkal kedveskedhetünk. Ha lehetőség van felszerelni, kiválóak a hinták. A gyerekek nagyon kreatívak, ne korlátozzuk őket olyan játékkal, amivel csak egyféleképpen lehet játszani (kivételek ez alól a társasjátékok). Az alkotásokat segítő játékok, valamint a Lego örök klasszikus. Szerencsére egyre jobb társasjátékok készülnek, amik fejlesztő hatásuk mellett nagyon élvezetes programot kínálnak az egész családnak.

Így közös időt is adunk, ami a legnagyobb ajándék, akármennyire is a babát vagy a darus kocsit mutogatják a kicsik a katalógusban.Ha a gyerek szeretné, lehet levelet írni a Jézuskának, de tudatosítani kell, hogy bár nem biztos, hogy az lesz a fa alatt, amit ő kért, a Jézuska biztos meglepi majd egy remek ajándékkal.


Vannak-e ártó játékok?

Ma már nagyon jók a játékok, viszont van, amivel túl korán találkoznak a gyerekek. Ilyenek a számítógépes játékok, melyek könnyen alakítanak ki függőséget, ráadásul beszűkítik a gyerekek képzeletvilágát. Találkoztam már olyan kisgyerekkel, aki csak a számítógépes játék karaktereiben, miliőjében tudott gondolkodni.

Ezt nagyon károsnak tartom. A játék fegyvereket sem tartom szerencsésnek. Viszont a harcművészet vagy a boksz lehet hasznos. Ezek a mozgásformák, a küzdősportok segíthetnek levezetni a feszültséget. Hiszen egy gyerek is lehet dühös, ez természetes.
Viszont míg egy felnőttnek van eszköztára azzal megbirkózni, egy gyereknek nincs.


Mikortól ajándék az élmény?

A gyerekek időben való tájékozódása óvodás korban még nagyon bizonytalan, napszakokat, napokat, akár az évszakok sorrendjét is keverik még. Így ebben az életkorban, hiába adunk utalványt, amit majd egy nagy kalandra beválthat, nem lesz számára kézzelfogható, hogy két hét múlva lesz egy fantasztikus program a számára. Nagyszerű ajándék például egy bábszínházbérlet, de ne ez legyen az egyedüli ajándék egy kisgyereknek.

Ami viszont óriási ajándék, ha teljes figyelemmel tudunk a gyermek felé fordulni. Hiteltelen, ha a rántás kevergetése mellől szólunk ki, hogy: jaj de szépet építettél vagy rajzoltál. Ilyenkor fontos, hogy megálljunk, és teljes figyelmünkkel ajándékozzuk meg a hozzánk szaladó gyermeket, ha pedig pár percig még nem érünk rá, kérhetünk türelmet a gyerkőcünktől, hogy várjon egy picit.


Mi a helyzet az okos eszközökkel?

A gyerekek találkoznak ezekkel az eszközökkel, érdeklik is őket. Viszont nagyon fontosak a keretek. Figyelni kell, hogy mennyit használja a kütyüket a fiatal, ezt már előre meg is kell beszélni. Iskolásnál nyilván a tanulás rovására nem mehet a használata. Fontos, hogy beszéljünk a gyerekkel az egyre gyakoribb cyberbullying nevű jelenségről, az internetes zaklatásról. Ez az egészen enyhe piszkálódástól a durva megszégyenítésig terjedhet. Ha eszközt kapnak, tanítsuk őket a felelős internethasználatra is, illetve tudatosítsuk, hogyha baklövést csináltak, merjenek hozzánk fordulni.


Figyeli a kisgyerek, hogy kap-e a szülő ajándékot?

Ez nagyon egyénfüggő, de nem gondolnám, hogy figyeli, hiszen a játékok lefoglalják. Ha a szülők nem ajándékozzák egymást, és a kicsi rákérdez, lehet mondani, hogy nekünk ti, és az együtt töltött idő az ajándék.


Meddig jó hinni Jézuskában?

A hitnek nincs korhatára. Ha belegondolunk, felnőttként is hiszünk a karácsony varázsában. Ez nagyon összetett téma. Mindenkinek a saját hitvilága dönti el, mit mond a gyerekének. Előbb-utóbb úgyis jön egy kortárs vagy idősebb gyerek, aki felvilágosítja, hogy nem a Jézuska rejti az ajándékot a fa alá. Amikor a gyerek kérdez, a szülőnek kell megtalálni a választ. A karácsony jelentését, meghittségét, varázsát meg lehet őrizni a gyermek számára így is. Azzal felesleges stresszelni a gyerekeket, hogy ha rossz, nem hoz ajándékot a Jézuska, hiszen így az elvárt viselkedést egy külső tényezővel tartjuk fent, holott a nevelés célja, hogy továbbadjuk, beépítsük gyermekünkbe az általunk fontosnak tartott értékeket. Ráadásul hiteltelenek is lennénk, mert ahol az anyagi keretek engedik, úgyis kerül ajándék a fa alá.

Kapcsolódó témák: #karácsony | #Pöttyös Klub |