“Apa szeretnék lenni!”

Bajzát Zsuzsi Illusztráció: Pixabay
2023.05.03. 17:17

Három nagyon erős férfi, három nagybetűs APA lesz Bajzát Zsuzsi vendége május 4-én és május 11-én a Győr+Estében. Az uraknak más a foglalkozásunk, a lakóhelyük, a koruk, de egy dolog mégiscsak közös bennük, mindannyian rengeteget küzdöttek azért, hogy édesapák lehessenek. 

A gyermekvállalás a legklasszikusabb értelemben egy csapatjáték. Két ember szerelmének az eredménye, ami a nagykönyv szerint zökkenőmentesen, az előzetes terveknek megfelelően, pont jó időben és helyen történik meg. Ez a könyv azonban nem csak egy kiadásban kapható, sok esetben eltérnek a körülmények, az életszakaszok, vagy éppen a szereplők. Csapat viszont mindenképpen kell, a játékosok érzései pedig amennyire különböznek, annyira hasonlítanak is egymásra. Milyen leendő apaként megküzdeni a gyermekvállalás nehézségeivel? Ezzel foglalkozunk a Nem jön a baba következő adásaiban.

“Nem szokott ilyen sokáig tartani egy műsor megszerkesztése. Általában jó előre összeáll a fejemben, hogy kivel miről hogyan szeretnék beszélgetni. Most viszont azt hittem bajban leszek. Fogalmam sem volt, hogy hogy kezdjek el édesapák után kutatni. Az anyukáknál már ütköztem falakba és gondoltam az erősebbik nem képviselői még nehezebben állnak majd kötélnek. Tévedtem” – fogalmazott kolléganőnk az új műsor kapcsán.

Annyira sikeres volt a beszélgetőpartner toborzás, hogy a Nem jön a baba következő adása két részben lesz hallható a 100.1-en. Az első műsorban két lombikos apuka történetével ismerkedhetünk meg.

Pisti és családja

Pisti, a negyven pluszos édesapa későn érőnek vallja magát, szerintünk viszont jobban illik rá a felelős szülő jelző. Ahogy mesélte, fiatalon fontosabb volt számára a sport és a szabad élet, mint a családalapítás, de azért harminc felett elkezdett motoszkálni benne, hogy lassan mégis csak jó lenne megállapodni. Ehhez persze kell egy stabil, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat, ami meg is adatott neki. A gyermekvállalás viszont nem ment olyan könnyen, Pisti ugyanis autoimmun beteg, ami nehezíti a fogantatást, első babájukat sajnos el is veszítették, ami a mai napig egy fájó, és fel nem dolgozott emlék számukra. A meddőségi klinika, a rengeteg vizsgálat, a nehézség, amelyekről Pisti a műsorban is mesél majd, viszont meghozta gyümölcsét és megszületett a kisfiuk, aki a boldog babakacagásával enyhít a pár fájdalmán és átélt nehézségein. Ezekből viszont akadt bőven az út során, erről szól Pisti története, amivel leendő édesapáknak szeretne erőt adni.

István és családja

“Csak két csík legyen…” Ez a mondat dobol minden gyermekre vágyó pár fejében, amíg letelik az ominózus 3-5 perc egy terhességi teszt elkészítése után. Biológia-fizika szakos tanárként István mindig igyekezett racionálisan felfogni, ész érvekkel alátámasztani, hogy az adott hónapban miért nem jelent meg a nagyon várt két csík, de saját bevallása szerint a harmadik hónap után már ő is elkezdett kételkedni. Persze tudta, hogy biológiailag sok dolognak kell passzolni a fogantatáshoz, de ez már túl sok véletlennek tűnt. Orvoshoz fordultak, és mind a két fél esetében elindult egy alapos kivizsgálás. Gondolnák, hogy egy fogászati probléma befolyásolhatja a fogantatást? Pedig így van, és Istvánék esetében ez is közrejátszott a dologban. Ám hiába a sok milliós, fájdalmas és hosszadalmas kezelés, természetes úton még sem jött össze számukra a gyermekáldás. Végül lombikkal érkeztek meg hozzájuk 4 évvel ezelőtt a gyermekeik, és ma már nem lehetnének boldogabbak. A hozzájuk vezető út viszont nagyon rögös volt, tanulságokkal, nehézségekkel és félelmekkel takarított. A “Csak két csík legyen…” című könyv ennek az időszaknak az eseményeit dolgozza fel, egy most már apa szemszögéből olyan stílusban, mintha csak a legjobb barátunk mesélné el a történetet.

A Balla család

A Nem jön a baba apás különkiadásában végül annyi lett a tartalom, hogy a Balla család történetét egy másik műsorban, május 11-én ismerhetik meg a hallgatók a Győr+Estében. A sztori félig ismerős lehet, hiszen az anyuka, Betti szemszögéből már hallhattuk a történéseket, de nagyon izgalmas lesz megismerni azt is, hogy leendő apaként – 7 éve várakozó leendő apaként – milyen érzések kavarognak egy férfi lelkében és miként éli meg a gyermeke születése utáni időszakot.

A következő két műsor tehát az apákat helyezi a középpontba, eddig még sosem hallott módon, sokszor elérzékenyülve, kemény és nehéz történetekkel, hepienddel, és biztató szavakkal. Tartsanak velünk május 4-én és 11-én 19 órától, az FM 100.1-en!