Amatőr színjátszás

Újra KASZT: Győriek nyitják a fesztivált

Illusztráció: Győr+ Archívum
Győr+
2020.06.25. 14:52

A győri Rév Színház 146 című előadásával nyílik meg a hatodik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) . Az augusztus 20. és 23 közötti fesztiválon kilenc – köztük három határon túli – produkciót láthatnak a nézők.

Pataki András fesztiváligazgató, az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: a járványhelyzet márciusban derékbatörte a válogatási folyamatot, számos produkciót nem tudtak bemutatni, felújítani, leálltak a próbák, ez befolyásolta a társulatok munkáját, a jelentkezéseket. Mindezek ellenére az elmúlt öt évben megszokott szakmai minőség jellemzi az idei versenyprogramot. Összesen negyvennyolc előadást néztek meg előzetesen, tizennégy kapott meghívást a fesztiválra, s ebből kilenc produkciót láthat a közönség Komlón, ahol a hatodik fesztivál keretében négy országból (Magyarország, Szerbia, Románia és Szlovénia) érkeznek magyar nyelvű színjátszók. Hozzátette, a KASZT nézettsége csodaszámba megy, az elmúlt öt évben minden előadásra megtelt a nézőtér, Komló csodája, kulturális mikroklímája ez.   

A fesztivál verenyprogramját augusztus 20-án este hat órakor a győri Rév Színház 146 nap című előadása nyitja meg.

Dr. Hoppál Péter, a rendezvény fővédnöke, a térség országgyűlési képviselője, a kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta, a KASZT a Kárpát-medencei amatőr színjátszás első számú seregszemléjévé vált, mint a kulturális alapellátás mintaprogramja.

Idén a trianoni száz éves évforduló és a nemzeti összatartozás jegyében szerették volna az eseményt megrendezni, ezt némiképp befolyásolta a világjárvány, ám így is örülnek annak, hogy három határon túli színjátszókör jelenlétével ez mégis sikerül. Ahogy fogalmazott, “szétszórattunk, de a kultúránk egy és oszthatatlan.” Kiemelte: hogy Komló otthont adhasson a legrangosabb ilyen minőségű sergszemlének, a kulturális kormányzat biztosítja ehhez az adott pénügyi forrásokat. Ezzel valóban hatékony és nemzetközi rangú maradhat a találkozó. A 10 millió forintos kormányzati támogatás mellett további 8 millió forintos pályázati forrás áll a szervezők rendelkezésére, hogy biztonságosan megrendezhessék a fesztivált. 

Polics József, Komló polgármestere, a KASZT védnöke hangsúlyozta, a fesztivál megmérettetett, s fennmaradt. Az elmúlt öt évben tartott találkozók bizonyították létjogosultságát. A csoportok megtöltötték tartalommal a rendezvényt, a házigazda és ötletgazda Súgólyuk Egyesület, valamint a közönség pedig felírta a kulturális térképre Komló nevét, mint a Kárpát-medence legnagyobb amatőr színházi találkozójának helyszínét. Ez pedig összefogás, együttgondolkodás nélkül nem sikerülhetett volna.   

Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája  arról beszélt, hogy az idei fesztivál más lesz, mint a korábbiak. Mindig egyfajta színházi évadzárásként júniusban rendezték meg a találkozót, most a járvány miatt két hónapos csúszással inkább évadnyitóként jön létre a rendezvény. Ők bizakodóak, hogy a közönség továbbra is olyan nagy számban látogat el a rendezvényre, mint az elmúlt években. 

A KASZT tavalyi fődíját a celldömölki Soltis Lajos Színház nyerte el Szigligeti Ede A cigány című népszínművéből készült előadással.

(Sajtóközlemény)

Kapcsolódó témák: #Kultúra |