Augusztus 1-én lesz az idei Balaton-átúszás

Újdonság: idén a táv felét is lehet teljesíteni

Fotó: balaton-atuszas.hu
MTI
2020.07.08. 15:23

Újítással készülnek a szervezők a 38. Lidl Balaton-átúszásra, melyen idén a klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni.

Mint ahogy azt már korábban megírtuk, az idei Balaton-átúszást augusztus 1-én rendezik meg. A szervező Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. szerdai közleményéből kiderül, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, nem lehetett igazán készülni a megmérettetésre, ezért döntöttek úgy, hogy azoknak, akik nem érzik magukat kellőképpen edzettnek, vagy akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, kiírják a Lidl Balaton-átúszás féltávú próbáját. Ennek mezőnye a célból, a balatonboglári Platán standról indul, a résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak és azonos pályán érnek célba a Révfülöpről átúszókkal.

Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Az augusztus 1-jén sorra kerülő átúszás mindkét távjára az előzetes jelentkezés július 15-én indul.

Kapcsolódó témák: #balaton | #úszás |