Szűcs Péter világutazó blogger, aki ezekben az időkben, éppúgy mint bárki más, jobbára önkéntes házi karanténban tölti a napjait. Ám Péter nem búslakodik, többek között főzni tanul, felcsapta hát Horváth Ilona klasszikus szakácskönyvét, és a meg nem valósult libanoni út tiszteletére túrógombócot készített magának. Azt mondja, ebben a helyzetben ez ugyanolyan izgalmas, mintha felfedezett volna egy ismeretlen országot.

#Maradjotthon – szól az üzenet mindenkihez országtól, földrésztől függetlenül. Önkéntes karanténban töltjük mindennapjainkat, home office-szal, tantermen kívüli digitális oktatással vagy épp bölcsődei, óvodai neveléssel. Ki-ki önmegvalósít, főz akár több személyre is, sportol, akadálypályát épít jobb híján nappalijában, igencsak felértékelődik egy virágos terasz, vagy épp a ház mögötti kert. Mint ismert, a WHO március 11-én nyilvánította világjárvánnyá a pusztító, fertőző koronavírust, hazánkban rá egy hétre hirdetett vészhelyzetet a magyar kormány. Kizökkent az idő. A legfontosabb egészségünk megőrzése, a többi azon múlik, hogyan tudjuk a kialakult, és még jó néhány hétig, akár hónapokig fennálló helyzetet kezelni, mit tudunk belőle kihozni. Sokan mondják, a karantén után már semmi sem lesz az, ami előtte volt. Meglátjuk!

Az önkéntes karantén adta bőséges időben az online térben való létezés mindent visz, ott bóklászva régi ismerősökre bukkanunk, chatelünk, elmélázunk, „jé, vele mi lehet?”- ráírunk, indul a rövid párbeszéd. Ki vagyunk éhezve az emberi szóra, baráti virtuális érintésre, együttérzésre.

Még a húsvéti ünnepek előtt egy régi rádiós kollégámat, ismert újságíró barátomat kerestem meg így, kíváncsi voltam, hogy bírja a bezártságot, hogyan tölti napjait a négy fal között.

Szűcs Péter három és fél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy sikeres főszerkesztői pozícióját feladja, azóta világutazóként járja a föld többé-kevésbé ismert országait, felfedezéseiről folyamatosan tudósít.

Izgalmasan indult számára az idei esztendő. Már az év elején több latin-amerikai országba ellátogatott, március 8-án felszállt Madridban a Budapest felé tartó járatra, hazaérkezett kényelmes, ámde kicsiny otthonába, azóta ebben a világban létezik. „Teljesen mindegy, hogy valaki világutazó, vagy mással foglalkozik, hogyan éli meg, hogy a négy fal közt tölti mindennapjait, az azon múlik, mennyire van rendben önmagával – válaszolja felvetésemre Szűcs Péter. – Megtanultam, hogy semmin sem szabad meglepődni. Az elmúlt évek utazásainak, felfedezéseinek köszönhetően kellő belső tartalékkal, önuralommal és békével rendelkezem, eddig egyáltalán nem éltem meg drámainak az otthon töltött heteket. Tapasztalatból mondom, hogy képtelen, lehetetlen dolgokból is mindig van kiút, így tekintek a mostani helyzetre is.”

Vallja, az ismeretlentől való félelem okozza az előítéleteket. Péter mindig egyedül utazik, és a nyugat-európai ember számára talán kevésbé ismert kultúrákat mutat be tanulságos történeteken, szerethető arcokon keresztül, küldetésének tekinti, hogy hidat képezzen a mi és az ő világuk közt.

Következzék egy rövid, szívhez szóló történet Péter tollából a távoli Indiáról:

“Govind ötven éve árul virágot a dzsaipuri piacon. Mivel ismerősnek tűnt, ezért odamentem hozzá azzal, hogy egy családtagomra, a nagyapámra emlékeztet. Azt válaszolta, “te meg a fiamra!” – majd teleaggatta a nyakam virágfüzérekkel, és masala teát hozatott a találkozás örömére. Ki akartam fizetni neki a füzéreket, de nem engedte, azt kérdezte: “Te elfogadnál pénzt a fiadtól? Ugye, nem?” A világutazó tudja, szinte várja, hogy Indiában minden percben történjék vele valami új, valami szokatlan.

„Lépéselőnyben vagyok, hiszen már három és fél éve tanulom, milyen az, amikor csak magamra számíthatok – adott esetben csak otthonról dolgozom, hiszen nincs munkahelyem -, hogy a képtelen helyzetekből mindig magamat kell kisegítenem.” A 21. századi túléléshez sok mindent kell megtanulni. Felértékelődik például az önellátásra való képességünk, a karanténban töltött élelmezés annak most biztosan gondot okoz, aki megszokta, hogy a hét öt napján menzáról eszik, vagy félkész ételeket kapkod ki a szupermarketek hűtőpultjaiból. „Teljes egészében kell megélnünk az adott pillanatot, akár egyedül (Péter több mint egy hónapja nem látogathatja szüleit és idős nagyszüleit – szerk.), akár partnerünkkel, családunkkal, gyermekeinkkel. Hosszú hetekre rekedtünk egy háztartásba, ez adatott, a bátor belelépés az ismeretlenbe, hiszen ennyi időt még sohasem töltöttünk így a négy fal között. És akármilyen furcsa, ez csodálatos dolgokat hozhat.”

Mindannyian próbatételeken esünk át, vizsgázunk emberségből, türelemből, önuralomból és önfegyelemből. Nincs értelme azon pörögni, amin nem tudunk változtatni.

Ott tartottunk tehát, hogy a világutazó március 8-án landolt szerencsésen a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy kis pihenője után, még az ünnepek előtt induljon tovább a számára ismeretlen országba, Libanonba, közbeszólt azonban az élet. Újratervezés. Péter nem búslakodik, többek között főzni tanul, felcsapta hát Horváth Ilona klasszikus szakácskönyvét, és a meg nem valósult libanoni út tiszteletére túrógombócot főzött magának. Ebben a helyzetben ez ugyanazt az izgalmat hozta, mint felfedezni egy ismeretlen országot.

Mi lesz a karantén után, ha nincs több utazás? Péter kertész technikusként végzett, ha az élet úgy hozza, akár fákat metszhet és nevelhet, de ha marad az újságírásnál, a három és fél év alatt begyűjtött élményei még jó néhány évig kitartanak, könyvet is írhatna belőlük. Az önkéntes karanténban töltött időt hasznosnak, és nem kiesett időnek éli meg, blogjában olyan saját fotóival illusztrált bőséges úti beszámolókat oszt meg, melyek örömmel töltik el az olvasók szívét-lelkét. Örök idealistaként abban bízik, hogy amikor vége lesz ennek az egésznek, más mederben folynak a világ történései, több szeretet, odafigyelés és szolidaritás jut egymásra. Legyen így!

Szűcs Péter világutazó karantén élményeiről mesélt a Győr+Rádió műsorában.