Iraki misszió

„Szavatoljuk a magyar honvédek biztonságát”

Fotó: honvdelem.hu
Győr+
2020.01.08. 15:22

Minden lehetséges forgatókönyvre felkészültünk – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes január 8-án, szerdán, Kecskeméten.

Németh Szilárd a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség iraki missziójának helyzetéről kifejtette, Erbílben közel 200 magyar katona teljesít szolgálatot, a két iraki támaszpontot ért rakétatámadásban magyar katonák azonban nem sérültek meg.

Hangsúlyozta: állandó és élő a kapcsolat az iraki műveletek parancsnokaival, folyamatos az információk szerzése, illetve kiértékelése és elemzése a Külgazdasági és Külügyminisztériummal – tette hozzá.

A parlamenti államtitkár emlékeztetett, a kecskeméti légi bázist a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében részben már felújították. A munkálatok során megújult a kifutópálya, a fénytechnikai eszközök, az üzemi területek és a támogató infrastruktúra. Így a bázisról bármilyen repülőgéppel végrehajtott akció elindítható – tette hozzá.

A sajtótájékoztató helyszínén látható két Dassault Falcon 7X és a nagyobb csapatszállító gépek közül az Airbus A319 kapcsán Németh Szilárd kiemelte: a szintén a Zrínyi 2026 program keretében beszerzett szállítójárművek olyan képességgel látják el Magyar Honvédséget, hogy bármilyen logisztikai műveletet: akár személy, akár utánpótlás szállítását véghez lehet vinni.

Mint mondta: az esetlegesen bekövetkező logisztikai műveletek végrehajtását pedig a különleges műveleti erők katonái szolgálják, akiket szintén a Zrínyi 2026 program keretében beszerzett, Magyarországon gyártott Bren 2-es gépkarabélyokkal fegyvereztek fel.

Németh Szilárd hangsúlyozta, a magyar kormány, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tehát teljes mértékben felkészült arra, hogy továbbra is szavatolja az iraki misszióban részt vevő magyar honvédek biztonságát.

Előzmények:

Irak: minden eshetőségre felkészült a honvédség

Műveleti területen a Magyar Honvédség folyamatosan elemzi a helyzetet az iráni-amerikai viszály nyomán, így az iraki missziót érintően is minden eshetőségre fel van készülve, hogy azonnal reagálhasson – jelentette ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Benkő Tibor megjegyezte: evakuálásra is fel vannak készülve. E tekintetben most jobb helyzetben van a Magyar Honvédség, hiszen vannak saját csapatszállító gépeik. A miniszter kiemelte, most még nagyobb figyelmet kell fordítani a katonák biztonságára. Elmondta, a magyar katonák közül Irakban néhányan részt vesznek a NATO kiképzési, tanácsadási missziójában. Emellett nagyobb számban képviseltetik magukat a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni nagykoalíció missziójában. Most csak a kiképzési feladatokat függesztették fel, a többi feladatot továbbra is végzik – közölte a miniszter.

Benkő Tibor azt is elmondta: nem kompetenciája, hogy eldöntse, a történtek miatt össze kell-e hívni az Országgyűlés honvédelmi bizottságát. Hozzátette, ha összehívják a testületet és meghívják őt, akkor ott tájékoztatást ad. Ezzel együtt megjegyezte, az országgyűlési képviselőknek e nélkül is van lehetőségük arra, hogy tájékoztatást kérjenek a minisztertől.

Benkő Tibor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy a történtek ellenére nem a legmagasabb biztonsági fokozat mellett végzik feladataikat a katonák.

Kiemelte: Magyarországnak Irakkal van együttműködési megállapodása. Ha azt kérik, hogy vonják ki a magyar katonákat, akkor megteszik, de addig a feladat megmarad.

A minisztert az M1-en és a Kossuth rádióban a Magyar Honvédség gépeinek „egzotikus” úti céljairól is kérdezték. A tárcavezető azt mondta, a sajtóban említett helyszíneken valóban jártak a gépek. Megjegyezte, ha például egy rakétatípusról szóló konferenciát az Egyesült Államok Las Vegasban rendez meg, attól még részt vesznek az eseményen. Kiemelte: a honvédelmi törvény kimondja, hogy a katonai tevékenységgel, eszközökkel kapcsolatos információk nem nyilvános adatok. A képviselőknek azonban joguk van arra, hogy megtekintsék az információkat, csak azokról nem beszélhetnek. Benkő Tibor megjegyezte, a DK-s Vadai Ágnes egy jól felkészült szakember, aki mindezt pontosan tudja, de a „közvéleményt így lehet hergelni”.

Forrás és fotó: honvedelem.hu

Kapcsolódó témák: #honvédség |