Harkai karitász-csoport

Otthont adni, fejleszteni, szeretni

Fotó: Győri Egyházmegyei Karitász/Harkai karitász-csoport
Győr+
2021.06.27. 10:00

Foglalkoztató-avatóval és jótékonysági koncerttel ünnepelte június derekán a Győri Egyházmegyei Karitász, hogy harkai csoportjának és a környékbeliek széles összefogásának köszönhetően szintet lépett a fogyatékkal élő helyi fiatalok segítése.

A Kuckó-projekt története 2016-ra nyúlik vissza, amikor egyházmegyénk akkori vezetése, dr. Pápai Lajos püspök, Szabó György karitász-igazgató, Németh Antal harkai esperes-plébános, illetve Dobos Tiborné Gyöngyi harkai karitász-csoportvezető közös gondolkodásba kezdett egy fogyatékkal élőket foglalkoztató segítő ház tervéről. – olvasható a sajtóközlemény elején.

A helyi közösség által erre a célra felajánlott harkai Római Katolikus Plébánia átalakítási tervei két évvel később készültek el.

„Célunk a fogyatékkal élők nappali ellátásának helyi megvalósítása, amit dr. Veres András győri megyéspüspök és Lőrincz Attila karitász-igazgató is támogat.”

A folyamatosan zajló háttérmunka most új szakaszba lépett: a fogyatékkal élő gyermekekből, szüleikből és segítőikből formálódó, évek óta terápiás foglalkozásokon részt vevő közösség új otthont kapott egy soproni család magánfelajánlásából egészen addig, míg megvalósul a harkai plébánia átalakítása.

A június 17-én, múlt csütörtökön vidám hangulatban megtartott megnyitón beszédet mondott Németh Antal atya, Lőrincz Attila, Dobos Tiborné, valamint Kovácsné Horváth Ildikó és Sulyok Andrea szülők. A meghitt ünnepséget Tóth Bence szavalása, valamint Gyulai Melinda hegedűművész Gida-pataknál felhangzó játéka tette szebbé.

„A Kuckó csinosítását a lelkes szülőcsapaton túl külön köszönjük Sulyok Andreának, aki a fiatalok által korábban készített munkadarabokból ízléses bemutatósarkot varázsolt.” – fogalmaztak. A most megnyílt Kuckóban a fiatalok folytatni tudják az iskolában megtanult szőnyegszövést és kosárfonást, új területként pedig a keramikus szakmát próbálják ki. Az első foglalkozásokhoz a győri karitász-központ biztosítja az alapanyagokat, emellett segítséget nyújtott az elmúlt hetek szövőszék-felajánlásaiban is.

Az összefogás részeként június 19-én, szombaton jótékonysági koncert keretében hangzottak fel Zorán-dalok a harkai Szent Péter-Pál-templomban. Az est előadói, Orbán Júlia (vers), dr. Haász Sándor (ének) és Kedmenecz József (gitár) az első hívó szóra elvállalták a koncertet, és önzetlen segítséget nyújtva fergeteges estet varázsoltak.

A koncert bevezetőjeként Dobos Tiborné beszélt az est létrejöttének céljáról, majd a szülők nevében Kovácsné Horváth Ildikó szólt a vendégekhez. Ezt követte Vilmánszki Dórika megható verse a másságról, majd Sulyok Andrea mesélte el az adománygyűjtő perselyre írt szöveg és a résztvevőknek ajándékozott (a fiatalok által festett) kövek történetét. Hangsúlyozta, a rendezvény fontos távlati célja a társadalmi érzékenyítés, hiszen a fogyatékosság nem egy különös, furcsa állapot, hanem olyan életjelenség, ami itt van köztünk a mindennapokban, és amitől csak addig idegenkedünk, amíg bezárjuk a szívünket. A jótékonysági koncert során 156 ezer forint gyűlt össze a Kuckó támogatására.

A „kuckó” szó magában foglalja a melegséget, a törődést és a szeretetet, melyet reményeink szerint minden résztvevő megízlelhet a foglalkozások során. Minden egyes apró lépésért, ami közös célunkhoz vezet, köszönet és hála összes segítőnknek!

Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász / Harkai karitász-csoport