Politika
MTI
2020.12.02. 18:56

Orbán Viktor beszélt a Szájer-ügyről

Amit Szájer József tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet online-nak szerdán.

 A lap azt közölte: Szájer József a szerdai nappal kilépett a Fideszből.

A volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be – írta a Magyar Nemzet.  

A lapnak a szerdai kormányülés szünetében Orbán Viktor ezzel összefüggésben azt mondta: “amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele”.    

 “Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett európai parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy Szájer József döntését tudomásul vették.