Garázdaság és zaklatás

Nem törődött bele a szakításba, zaklatta exét

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.10.06. 10:13

A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, akik 2019 júliusa és szeptembere között többszáz alkalommal próbálta hívni volt barátnőjét

A vádirati tényállás szerint a 30 éves férfi és a 22 éves lány 2019 júniusáig együtt jártak, ám ekkor a lány közölte a férfival, hogy kapcsolatuknak vége.

A vádlott ebbe nem tudott belenyugodni és 2019 szeptemberéig több mint 650-szer hívta telefonon a sértettet. Volt olyan augusztusi nap, hogy az elkövető 148 alkalommal próbált telefonálni a sértettnek. Az is többször előfordult, hogy a férfi megjelent a hölgy munkahelyén és lakóhelyén, ahol hosszasan csöngetett, az ajtót rugdosta, próbálta felvenni a kapcsolatot a lánnyal.

Ezen túl a vádlott szóban és írásban is többször életveszélyesen megfenyegette a sértettet, egy alkalommal meg is rángatta a lányt.

A sértett élt jogával, magánindítványt tett az elkövető ellen, kérve az eljárás lefolytatását és a tettes megbüntetését.

Az ügyészség az elkövetőt zaklatás és garázdaság elkövetésével vádolja, mely bűncselekmények büntetési tétele – a halmazati szabályokra tekintettel – három évig terjedő szabadságvesztés. – áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

Kapcsolódó témák: #Megyei Főügyészség |