Kevesebb járatot indítanak Olaszországba

Fotó: Pixabay
MTI
2020.02.27. 11:30

A Wizz Air valamennyi olaszországi járatát törölte március 10. és április 4. között - derül a ki a légitársaság foglalási oldaláról.

Frissítés: A légitársaság az MTI-nek megküldött tájékoztatásában azt írta, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.

Noha ebben az időben a Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba induló járatoknál a foglalási oldal azt jelzi, hogy nincs járat, a Wizz Air azt írta, hogy a kereslet visszaesése miatt a március 11-től április 2-ig tartó időszakban csökkenti egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járatainak sűrűségét, de nem függeszti fel ezeket az útvonalakat, nem törölte minden, ezekre az úti célokra üzemeltetett járatát, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.

A módosított menetrend szerint Rómába és Bariba – az eddigi 5,7, illetve 9 helyett – heti két járat közlekedik, Milánóba – 13 helyett – heti négy, Nápolyba, Bolognába és Cataniába heti 1, Debrecenből Milánóba pedig változatlanul heti 2.

Az érintett utasokat legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítik járatuk törléséről, és az utasok választhatnak, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve WIZZ számlán történő jóváírás formájában a 120 százalékát. “Mivel a járattörlésről legkésőbb 14 nappal az indulás előtt értesítjük az érintett utasokat, az 2004/261/EK rendelet értelmében ezen felüli kompenzációra nem jogosultak” – áll a cég csütörtöki közleményében.

Korábban írtuk: Nem lehet jegyet foglalni ebben az időben Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba sem. Ezekre a napokra a foglalási oldal azt jelzi, hogy nincs járat.

A Wizz Air későbbre ígért tájékoztatást.

Kapcsolódó témák: #utazás |