Szijjártó Péter

Nem engedjük belesodródni Magyarországot ebbe a háborúba!

Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala
MTI
2022.03.16. 14:24

A kormánynak minden áron meg kell akadályoznia Magyarország belesodródását az ukrajnai háborúba, akármilyen nyomás is nehezedik rá kívülről vagy belülről - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs, majd a kormány ülését követően.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy nem csökken a háborús cselekmények intenzitása, folyamatosak az összecsapások a szomszédos országban, és bár egyre erősebbek a diplomáciai erőfeszítések is, folynak a béketárgyalások, ezeknek egyelőre nem látszik az eredménye.

Rámutatott: növekszik az Ukrajnából érkezett menekültek száma, de hazánk készen áll az ellátásukra, arra, hogy szállást és munkalehetőséget biztosítson számukra.

Természetesen a diplomáciai térben is zajlanak mindenfajta viták, mi azonban sziklaszilárd módon kitartunk azon álláspontunk mellett, amely szerint nekünk az a feladatunk, kötelességünk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljuk, és ne engedjük beleprovokálni Magyarországot ebbe a háborúba” – fogalmazott.

 Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy érvényes és megmásíthatatlan a döntés, amelynek értelmében a kormány nem küld sem fegyvert, sem katonát a háborúba, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását az ország területén.

“Akármilyen nyomás nehezedik ránk kívülről vagy belülről, a magyar baloldali ellenzék vagy bármilyen külföldi szereplő részéről, akkor is ki fogunk tartani ezen döntésünk mellett a jövőben is” – mondta.

Kapcsolódó témák: #belpolitika | #háború | #külpolitika | #Oroszország | #Ukrajna |