Metálba csapott az vízimentő

Fotó: Youtube
Győr+
2020.12.11. 07:26

Bár az idő egy kicsit már eljárt a piros shortos férfiisten David Hasselhoff felett, úgy látszik még mindig tud újat mutatni a közönségnek. Most éppen metálzenekarban nyomul.

David Hasselhoff leginkább mint sorozatsztár vonult be a köztudatba, elsősorban a Knight Rider és a Baywatch főszereplőjeként. Valljuk be, az utóbbinál a színészi tehetsége mellett a hölgyek által igencsak kedvelt külseje is sokat nyomott a latba.

Hasselhoff mindenesetre igazi sztárrá érett, annak idején Dévényi Tibi bácsi Három kívánság című műsorában is rengeteg kérés érkezett vele kapcsolatban. Ez pedig nem csak a sorozatoknak, hanem az énekesi karrierjének is köszönhető volt. A legnagyobb slágerei között a Crazy For You, a Looking For Freedom és a Do The Limbo Dance vitte a legtöbbre.

A 68 éves színész-énekes 2018-ban úgy döntött, hogy belecsap egy teljesen más műfajba mint amit eddig megszokhatott tőle a világ. Csatlakozott a CueStack névre hallgató két tagú zenekarhoz, naná, hogy úgy mint a banda énekese.

A próbákat és a terveket pedig tettek követték s megjelent a trió legelső heavy metal dala a Through The Night. A dalt még 2019-ben Bécsben rögzítették és egy epik klipet is forgattak hozzá.

Hasselhoff tehát most nem piros fürdőnadrágban, a homokos strandon feszít, de még csak nem is KITT kormánya mögött száguldozik, hanem keménykedik egy kicsit. Már ami a zenét illeti.

Kapcsolódó témák: #zene |