Másodfokú riasztást adhatnak ki a megyére

Illusztráció: Pixabay
MTI
2020.07.21. 13:53

A veszélyjelzés szerint a nap folyamán keleten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, nyugaton Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén várható másodfokú riasztás.

A veszélyjelzés szerint a nap folyamán keleten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, nyugaton Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén várható másodfokú riasztás.

Az ország többi megyéjében – szintén a zivatarveszély miatt – elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Azt írták: a kora délutáni óráktól főleg az ország északi felében alakulnak ki (illetve érkeznek észak felől) elszórtan zivatarok, amelyekhez elsősorban viharos szél, illetve jégeső társulhat, de egy-egy gócban nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.

Főként az északkeleti megyékben, illetve az északnyugati tájakon heves zivatarok kialakulásának is megvan az esélye, károkozó (90 kilométer/órás) szélrohamok, nagyobb méretű jégszemek kíséretében.

A késő délutáni, esti óráktól már a délebbi tájakon is előfordulhatnak zivatarok, de kisebb számban, és kevésbé lehetnek hevesek. Éjjel az északi, északkeleti tájakon egyre inkább stabilizálódik a légkör, csökken a zivatar esélye.

Kapcsolódó témák: #Győr-Moson-Sopron | #időjárás |