Háború Ukrajnában

Macron miután beszélt Putyinnal: „a legrosszabb következik”

Fotó: depositphotos.com
MTI
2022.03.03. 17:10

Emmanuel Macron szerint a "legrosszabb következik" az Ukrajna ellen a múlt héten elindított orosz háborúban. A francia államfő ezt azután mondta, hogy ismételten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki szerinte "teljesen eltökélt az invázió folytatásában", miután az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a teljes országot - közölte a francia elnöki hivatal.

Az Élysée-palota tájékoztatása szerint az orosz elnök kezdeményezésére létrejött másfélórás telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin megerősítette francia kollégájának, hogy az orosz hadsereg katonai hadművelete a Moszkva által eltervezettek szerint halad előre, és “súlyosbodni fog”, amennyiben az ukránok nem fogadják el az oroszok feltételeit.

“Macron elnök előrejelzése az, hogy a legrosszabb következik,  mindarra tekintettel, amit Putyin elnök mondott neki” – jelezte az Élysée-palota.

A háború február 24-i kezdete óta harmadik alkalommal beszélt egymással a francia és az orosz elnök. Ez utóbbi célja az volt, hogy tájékoztassa Emmanuel Macront “a helyzetről és a szándékairól egy őszinte beszélgetés formájában” – fogalmazott a francia elnöki hivatal. Az ukránokkal szembeni vádakra a francia elnök “azt válaszolta neki, hogy (Putyin) súlyos tévedést követ el az ukrán rendszerrel szemben, amely nem náci”.

“Fabulálsz és ürügyeket keresel” – mondta Macron az Élysée-palota szerint Putyinnak. A francia elnök azt kérte orosz kollégájától, hogy “ne hazudjon többet”.

“A beszélgetés alkalmat teremtett a nézeteltérések tisztázására, és arra, hogy kimondjuk az igazságot Putyin elnöknek, de sajnos annak megállapítására is, hogy a végsőkig eltökélt a katonai hadművelet folytatásában” – vélte a francia elnöki hivatal.

“Az ukránok bátran küzdenek. Semmi nem végleges, de az erőviszony nagyon eltérő” – szögezte le az elnöki hivatal, kiemelve, hogy Emmanuel Macron pesszimista a telefonbeszélgetést követően. “Szigorítani fogjuk a szankciókat Oroszország ellen” – erősítette meg a francia elnökség, amely szerint a büntetőintézkedések sora “nagyon erős eszköz, ahogy az látható a rubel összeomlásában is”.

Párizs “nagyon jelentősnek” ítélte meg azt is, hogy Kína tartózkodott az ENSZ-ben, amikor az Ukrajnával szembeni erő azonnali beszüntetését követelő határozatról szavaztak. Az Élysée-palota jelezte, hogy érdekli Kína javaslata a közvetítésre az ukrán-orosz konfliktusban, s ennek érdekében Párizs felvette a kapcsolatot a pekingi illetékesekkel.

Kapcsolódó témák: #háború Ukrajnában | #Oroszország |