Hirdetés
Zene

Luis Fonsi a németek sztárjával énekelt duettet

Fotó: youtube.com
Havassy Anna Katalin
2021.08.06. 19:18

Luis Fonsi négy éve tört be a köztudatba, amikor Despacito című dalával felrobbantotta a slágerlistákat. Persze Fonsi a latin zene világában korábban is ismert volt, csakúgy, ahogy Helene Fischer német énekesnő saját hazájában számít a legnagyobb pop-ikonnak. Most összefogtak, s egy igencsak forró nóta született a közös munkából.

Hirdetés

A latin szívtipró tényleg egy csapásra meghódította a világot a Despasitoval, lányok és fiúk őrültek meg a dalért, s bulizták át rá a fülledt nyári éjszakákat. Fonsi Magyarországon is fellépett azóta, naná, hogy telt ház előtt. Szóval világsztár kategóriába sorolható, szó se róla.

Helene Fischer, Németország jelenlegi elsőszámú pop-ikonjának annyiból nehezebb a helyzete, hogy a német nyelvre nem éppen befogadó a nagyközönség. Számos dala jelent már meg a dívának angol nyelven is, s olyan nagyágyúk fogadták el a közös szereplést, mint Tom Jones, Andrea Bocelli, Nick Carter, Albano, Eros Ramazotti, Loreen és a sort még hosszan lehetne sorolni.

Hirdetés

A hihetetlen hangi adottságokkal megáldott Helene koncertezik Amerikában, Svédországban, Luxemburgban, Svácjban, Ausztriában és természetesen Németország legnagyobb arénáiban, stadionjaiban. Fellépései, klipjei során nem csak a profi hangzásra, hanem a látványra is figyel, ahogy koncertjeit is látványos és akrobatikus show jellemzi. Amerika legjobb táncosaival, koreográfusaival dolgozik együtt, s rengeteget edz azért, hogy ne csak a hangját, a fizikumát is karban tartsa.

Luis Fonsival már korábban is énekeltek együtt a 2018-as Helene Fischer Showban, ahol naná, hogy a Despacito is felcsendült, egy kicsit más köntösben, mint ahogy azt a világ megszokta:

Augusztus 6-án pedig napvilágot látott az a dal, amely a világméretű koronavírus-járvány után Helene Fischer első nagy dobása: egy vadonatúj dal, Luis Fonsival!

A Vamos a Marte címre hallgató klip az énekesnő hivatalos csatornáján már a megjelenés után fél órával majdnem elérte az 50 ezer megtekintést, ami nem csoda, hiszen a rajongók már nagyon várták az előre beharangozott duettet.

Helene ebben a – borítékoljuk – slágerben hű maradt anyanyelvéhez, ahogy Fonsi is a spanyolhoz, hiszen a zene és az érzések is egy nyelvet beszélnek. Igazi nyári dal, fülledt hangulatban, érzéki megjelenítésben, táncosokkal és mindennel, ami egy ilyen nótához kell.

Hogy a világ hogyan fogadja majd a két sztár közös munkáját? Az már csak ízlés kérdése…

Kapcsolódó témák: #zene |
likeold
a fb oldalunkat