Baleset

Lezuhant egy ukrán katonai szállítógép, halottak

Fotó: Győr+ Archív
MTI
2020.09.25. 22:12

Lezuhant egy kadétokat szállító ukrán katonai An-26-os szállítógép Harkiv megyében. Legfrissebb értesülések szerint 22-en életüket vesztették.

  Az ukrán légierő parancsnoksága szerint a baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A tájékoztatás szerint a személyzet mellett az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen.

A repülőgépen tartózkodók számáról több forrásból ellentmondásos információk állnak rendelkezésre. Sajtójelentések szerint a fedélzeten mintegy harmincan tartózkodtak. Az ukrán belügyminisztérium  ezt azzal pontosította, hogy 23-an voltak a gépen, öt fős legénység és 18 kadét. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat később pedig a légiirányításra hivatkozva közölte, hogy 28-an voltak a gépen.

“A repülőtér légiirányítása szerint 28-an voltak a fedélzeten. Huszonkét holttestet találtak, ketten megsérültek, négy további embert még keresnek” – közölte a katasztrófavédelem.

Nem sokkal korábbi jelentések még 18 halottról és két súlyos sérültről szóltak. Harkiv megye kormányzója ezt megelőzően jelezte, hogy vannak túlélők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik.

A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángoló roncsot lehetett látni a sötétben. A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Kapcsolódó témák: #baleset | #gyász |