Leégett a háza a csupa szív zenésznek

Illusztráció
Havassy Anna Katalin
2022.01.20. 18:09

Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán Révi Sándor „Sunny” magyar zenész kedd éjjel, amelyben közölte, hogy budapesti otthona a lángok martalékává lett. A gitáros-énekes lélekember 22 évvel ezelőtt egy győri család felé tett megható gesztust a legnagyobb fájdalmukban. Most neki van szüksége segítségre.

Révi Sándor ismert zenész, számos formációban és szólóban is bizonyította már tehetségét, sokoldalúságát. Alkotott Magyarországon és külföldön is, egyénisége és csupa szív lénye mindig különlegeset adott az őt hallgatóknak, ismerőknek.

A győriek különösen a szívükbe zárhatták, amikor megjelent a Tündérlány című dalának klipje amelyet az ezredfordulón, Görögországban, életmentés közben hősi halált halt Gősi Zoltán emlékére ajánlott. A videó forgatása szintén Korfun, aznap történt, ahol a győri fiatal az életét adta két emberért. A zenész pedig úgy érezte, valamit tennie kell, a saját eszközeivel. Ez a gesztus lelki gazdagságról, mély érzésről tanúskodik, hiszen a videót így zárta, az akkor Sonnie néven előadó énekes: „A klipet Gősi Zolinak ajánlom, aki hősiesen feláldozta életét két embertársáért, így mutatva példát az emberiségnek a szeretetről. Szívből kívánom Neki, hogy találjon rá újra a Tündérlányra. Sonnie”.

Gősi Zoli emléke pedig soha nem halványul a győriek emlékezetében, s ehhez ez a klip is hozzájárult.

Révi Sanyit mélyen érinti a világ sorsa, figyel minden rezdülésre. Olvasztó Imre, az Indul a bakterház Bendegúzának halála sem hagyta hidegen, dalba foglalta érzéseit. Megszületett a tragikus sorsú gyerekszínész emlékére írt dal, a Ne sirasson édesanyám, amellyel ismét sokak lelkét érte el a zenész.

Sajnos ennek a csupa szív srácnak most segítségre van szüksége, s nem csak lelkiekben. Vélhetően elektromos hiba miatt porig égett a budapesti házuk, szerencsére édesapjával együtt idejében sikerült elhagyniuk a helyszínt. Viszont a nulláról kell kezdeniük, ami egyedül borzasztó nehéz lenne.

Aki tehát úgy érzi, hogy Révi Sándor munkássága megérintette valaha is, vagy csak segítene egy magyar zenésznek, az megteheti az alábbi számlaszámon:
Révi Sándor, OTP Bank: 11773061 09280364.

Kapcsolódó témák: #összefogás | #tűzeset | #zene |