Járványhelyzet

Kocsis Máté: a járvány elleni védekezés nem politikai kérdés

Fotó: Archív
MTI
2021.02.22. 16:32

Az emberélet, a járvány elleni védekezés nem politikai kérdés - hangoztatta a Fidesz frakcióvezetője a parlament hétfői plenáris ülésén.

Kocsis Máté Facebook-oldalán is közzétette videóját, amelyhez azt írta: itt a járvány harmadik hulláma. “Ezt a baloldal is tudja, mégsem szavazza meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását” – fűzte hozzá.

A videóban kiemelte: “a legrosszabb álmainkban sem került elő, hogy a valóság elhozhatja mindennapjainkba a harmadik hullámot, de ez mégis megtörtént”. Így van Európa-szerte, így van Magyarországon is. “A vírus senkit nem engedett el” – mondta.

A fideszes politikus teljesen érthetetlennek nevezte a baloldal “oltásellenes, konzultációellenes kampányát”, továbbá azt is, amit a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán kommunikálnak. Kocsis Máté szerint azzal, hogy nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását és a hétfői plenáris ülésen tárgyalt javaslatot, azzal nyugodtan bevallhatják a saját szavazóiknak is, hogy ha rajtuk múlna, nem lenne ágazati bértámogatás.

A nem szavazatuk a hitelmoratórium eltörlését is jelenti, az adó- és járulékcsökkentés eltörlését, a bérleti díj elengedésének megszüntetését. Eltörölnék a háziorvosi béremeléseket, az otthonfelújítási támogatást, de megszűnne a védekezés valamennyi szabálya is – mondta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra szólította fel a baloldalt: fejezzék be az oltásellenes kampányukat.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #közélet |