Justitia Regnorum Fundamentum Díj

Kitüntették Albin atyát

Fotó: Magyar Kurir
Győr+
2019.12.10. 09:49

Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója és az általa vezetett pannonhalmi gyermekvédelmi program Justitia Regnorum Fundamentum Díjat kapott.

A díjat december 9-én adták át a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa elmondta, azok, akik a Justitia Regnorum Fundamentum díjban részesülnek, kiemelkedően sokat tettek az alapvető jogokért, különösen a gyermekek, a veszélyeztetett társadalmi csoportok, a nemzetiségek jogaiért, illetve a környezetvédelemért.

Elsőként Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója vehette át a díjat, az általa vezetett pannonhalmi gyermekvédelmi programban végzett munkája elismeréseként. A laudációban elhangzott, a díj Juhász-Laczik Albinnak „és az egész bencés közösségnek szól”. Albin atya 2007 óta tanít Pannonhalmán, 2011 és 2018 között a gimnázium igazgatóhelyettese volt, tavaly óta igazgatója, a bencés gimnázium gregorián kórusának vezetője.

Kozma Ákos a méltatásban hangsúlyozta: a jelenleg Juhász-Laczik Albin OSB vezetése alatt működő gimnázium alapvető, biztos értékrendet ad a diákoknak, a pannonhalmi gyermekvédelmi program pedig modellértékű a tanintézmények számára, követendő példa az iskolai bántalmazások megelőzése, számának csökkentése, valamint az esetek kivizsgálásának módszertana szempontjából.

Fotó: Magyar Kurir

Juhász-Laczik Albin OSB hangsúlyozta, a hierarchia funkciója az Egyházban is a közösség boldogulásának biztosítása, és hálás, hogy vannak világi szakemberek, akik segítik a bencéseket megmaradni ebben a szellemiségben. – Hálás vagyok, hogy ez az evangéliumi hagyomány manapság ilyen erős visszhangra talál a gyermekvédelem és a szervezetfejlesztés, az egészséges intézményi kultúra kialakítása területén, és hálás vagyok az egész pannonhalmi közösségnek is. Hiszem, hogy a Justitia Regnorum Fundamentum díj remény, biztatás és erő mindazoknak, akik úgy tekintenek a gyermekvédelemre, hogy anélkül egészséges iskolaszervezeti kultúra nem létezhet – mondta a díjazott.

Díjban részesült továbbá Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke; és az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége Egyesület. 

Forrás: Magyar Kurir

Kapcsolódó témák: #egyház |