Hirdetés
Elutasították az indítványokat

Kimondták: nem alkotmányellenes a védettségi igazolvány

Illusztráció: MTI/Rosta Tibor
MTI
2021.10.19. 13:23

Nem alkotmányellenesek a védettségi igazolvánnyal járó többletjogok - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab).

Hirdetés

Mintegy ezren támadták meg a rendeleteket, amelyek többletjogokat adtak azoknak, akik védőoltást kaptak a koronavírus ellen, vagy felgyógyultak a betegségből, és rendelkeznek védettségi kártyával. Az érintettek mentesültek egyes korlátozó intézkedések alól.


Az indítványozók szerint a rendelkezések hátrányosan, diszkriminatív módon különböztették meg azokat, akik az egészségügyi kockázatok miatt hozott döntésük miatt nem kaphattak védettségi igazolványt. Ez pedig – az indítványozók szerint – súlyos alapjogi sérelmet okozott számukra.

Hirdetés


Az Ab megállapította, hogy az alaptörvény alapján veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az alaptörvényben megállapított mértéken túl is korlátozható. Az Ab ennek alapján elfogadta a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdését, egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak csökkentését, a károk enyhítését.

Az Ab vizsgálata során diszkriminációt nem állapított meg, az rendelkezések az önrendelkezési jogot sem sértették meg. Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványokat.

likeold
a fb oldalunkat