Magyar Falu Program

Kétmilliárd forintból újulnak meg vasútállomások

Fotó: Gyopáros Alpár Facebook oldal
MTI
2022.03.26. 17:33

Kétmilliárd forint értékben újulnak meg vasútállomások, vasúti megállók épületei a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a 14-es számú vasútvonalon, Csorna és Szany között közlekedő vonaton tartott sajtótájékoztatón.

A vonat Szanyig közlekedett, ahol átadták a program részeként mintegy 60 millió forintból felújított Szany-Rábaszentandrás vasútállomás épületét.

Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Győr-Moson-Sopron megye 3. számú választókerületének kormánypárti képviselőjelöltje elmondta, hogy a vasútállomás épülete teljes egészében megújult, és hasznosításában a nagyközség önkormányzata is részt vesz, mivel az épület egy részét a szanyi amatőr színjátszó kör fogja használni.

Felidézte, hogy a vasútvonalon, Csorna és Pápa között a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben felfüggesztették a személyszállítást, 2009-ben pedig végleg fel akarták számolni a vonalat.

Akkor Csornától Pápáig a vonalon fekvő települések tiltakoztak az intézkedés ellen – tette hozzá.

Gyopáros Alpár abbéli reményét is kifejezte, hogy a járatpárok számát tovább lehet emelni a jövőben a vonalon, mert “látható, hogy a helyiek ragaszkodnak ehhez a vasúti szárnyvonalhoz”.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a választások előtt csak akkor lehet objektíven dönteni, ha összehasonlítják a 2010 előtti és 2010 utáni kormányzati teljesítményt.

2010 előtt mínusz 7 százalék volt a magyar gazdaság bővülése, most plusz 7 százalék. A munkanélküliségi ráta 2010 előtt 12 százalék volt, most már évek óta tartósan 4 százalék alatt van – mondta.

Hozzátette: 2010 előtt a vidéki kistelepülési önkormányzatok eladósodtak, nem tudták a működésüket finanszírozni, több száz iskolát és óvodát zártak be, emellett a közösségi közlekedés is “megszenvedte azt a kormányzati időszakot”.

2010-ben az Orbán-kormány az első intézkedések között döntött arról, hogy a 14-es számú vasútvonalon újraindul a személyszállítás – közölte.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a Magyar falu program részként a mellékvonalakon 13 helyszínen újulnak meg állomásépületek, 11 helyszínen új állomást építenek, 229 helyszínen pedig fedett kerékpártárolót és egyéb utcai bútorokat helyeznek el.

Kiemelte, hogy a vasúti utazók egyharmada, vagyis, minden harmadik utas közlekedik a mellékvonalakon.

Homolya Róbert kitért arra is, hogy a MÁV együttműködik a helyi önkormányzatokkal is, hogy a vasútállomások épületei egyéb közösségi funkciót is kapjanak.

Példaként említette, hogy van, ahol kávézó, máshol turistaszállás, vagy a polgárőrség kapott helyet a megújult épületekben.

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a forgalomnövekedéshez fontos a jó menetrend kialakítása, amelyhez a vasúti pályákat is meg kell újítani.

Hozzátette, hogy a következő években kétszáz  BZ-motorvonat és -motorkocsi felújítását tervezik, a munkát már elkezdték.

Unger Tamás, Pápa (Fidesz-KDNP) alpolgármestere a vasútállomás épületének átadásán azt hangsúlyozta, hogy Pápának fontos előrelépési lehetőség a vonal fejlesztése, nemcsak az ingázás, hanem a turizmus szempontjából is.

Németh Gergely, Szany (független) polgármestere elmondta, hogy a vasútvonal és a vasútállomás 1896-ban épült, akkor a település bekerült az ország vérkeringésébe.

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #Magyar falu program | #vasút |