NAV

Kérhető az iparűzési adó felezése

Fotó: Győr+ archív
MTI
2021.02.19. 06:47

A fizetendő iparűzési adóelőleg is felezhető, ehhez mindössze egy egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani február 25-ig az adóhivatalhoz. Szerdáig az érintett kkv-k jelentős többsége, mintegy 340 ezer vállalkozás, el is küldte az erről szóló nyilatkozatát - tájékoztatta az MTI-t pénteken Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A gazdaság újraindításának egyik lényeges eleme az, hogy idén a koronavírus-járvány miatt a kis- és középvállalkozások (kkv) helyi iparűzési adójának (hipa) maximális mértéke a felére csökken, azaz egy százaléknál nem lehet magasabb. 2021-ben a változtatás nyomán százötvenmilliárd forint maradhat a kisebb vállalkozásoknál – emlékeztetett az államtitkár.

Hozzátette: a felére csökkentett adómérték már a 2021-ben fizetendő iparűzési adóelőleg fizetésénél is alkalmazható, ám ennek az adókönnyítésnek az igénybevételéhez a vállalkozónak 2021. február 25-ig be kell jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) az összes helyi adótörvény szerinti telephelyét, és nyilatkoznia kell a jogosultság fennállásáról, így többek között arról is, hogy kkv-nak minősül. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni, így például a hipában egyszerűsített adómegállapítást választó katásokat (kisadózó vállalkozások tételes adója), akik két részletben fizetnek adót, és a jogelőd nélkül kezdő vállalkozókat

A február 25-ig esedékes elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges; az egy százalékos iparűzési adó mérték alkalmazásához nem – hangsúlyozta Izer Norbert. Mint mondta: az alacsonyabb adómérték automatikusan jár a kkv-éknak, így 2021-re vonatkozóan minden érintett a felére csökkentett, legfeljebb egy százalékos mértékű adót fogja majd megfizetni 2022. május 31-én.

Izer Norbert kitért arra is, hogy egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de a nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot.

Kapcsolódó témák: #adózás adókönnyítés | #NAV |