Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség

Kárpátaljáról jött kérés a kormány felé

Fotó: J. G.
MTI
2022.04.04. 20:12

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyilatkozatában arra kéri a magyar kormányt, hogy továbbra is segítse Ukrajnát, és "lehetőségei szerint mozdítsa elő a fegyveres konfliktus beszüntetését és a béke megteremtését".

A kedden kiadott nyilatkozat rámutat, hogy “a több mint egy hónapja tartó orosz-ukrán háborúnak már eddig is sok ukrán állampolgár, köztük nők és gyerekek estek áldozatul”, számosan pedig kénytelenek voltak elhagyni a szülőföldjüket.

Kárpátalja lakosai, köztük a magyarok is a magyar kormányzat támogatásával mindent megtesznek azért, hogy ellássák, befogadják a menekülteket.

Az országgyűlési választás eredménye bizakodásra ad okot abban a tekintetben, hogy “a magyar kormány továbbra is felvállalja majd mind az ukrajnai menekültek gyámolítását, mind az Ukrajnában nehéz körülmények közé került honfitársainknak a megsegítését” – fogalmaznak a nyilatkozatban.

A KMKSZ abban bízik, hogy a kormány “a háború, illetve a védelmi felszerelések szállításának vonatkozásában továbbra is a NATO-döntések, a gazdasági szankciók vonatkozásában pedig az Európai Unió döntéseinek értelmében eljárva továbbra is segíti majd Ukrajnát”, valamint örömmel állapítja meg, hogy “Magyarország kezdettől fogva támogatta Ukrajnának az Európai Unióba történő gyorsított felvételét”.