Támogatás

Kamatmentes marad a Diákhitel

Fotó: Győr+ Archív
MTI
2020.12.17. 16:26

A képzési költségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz is kamatmentes marad a jövőben.

A Diákhitel Központ csütörtöki döntése alapján továbbra is kamatmentes marad a képzési költségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a Diákhitel1 – közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója az MTI-vel.

A közlemény szerint soha nem volt ekkora igény a diákhitelekre, idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett, ami háromszorosa a tavalyi számnak. Több mint 32 milliárd forint értékben folyósított hiteleket a Diákhitel Központ 2020-ban, amire a társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa – tette hozzá.

A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján már havi 150 ezer forint igényelhető, ezáltal akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz is hozzájuthatnak a hallgatók, rendkívül alacsony kamat mellett – hívta fel a figyelmet Magyar Péter.

“Köszönhetően a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek és a hitelbírálat, valamint biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékeknek, a hallgatók között évről évre emelkedik a diákhitelek iránti kereslet” – írta.


Emlékeztetett, a diákhiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Közponz.

Kapcsolódó témák: #diákhitel | #felsőoktatás |