Hirdetés
Zene

Hideg fényben kutatott a zenekara után az énekes

Forrás: Youtube
Havassy Anna Katalin
2021.11.30. 19:45

A Heatlie egyre nagyobb ismertséget szerez magának országszerte. Ez persze köszönhető a névadó frontembernek, Heatlie Dávidnak és a sokszínű zenei világnak is, amit képviselnek. Hideg fény című daluk és a hozzá forgatott kisfilm nemrég jelent meg, s kissé formabontóra sikerült.

Hirdetés

Ha csak a szövegre összpontosítunk, akkor ez egy szerelmes, szerelmi bánatos, szakítós nóta, meglehetősen drámaian megfogalmazva. Amolyan belehalós, s ettől igazán jó. Elmondja helyettünk, hogy a szerelem hűlt helyén már csak a hideg fény uralkodik. Ismerős, de nem sablonos, s ez jó.

A Heatlie-re amúgy is lehet sok mindent mondani, de hogy sablonos lenne, azt semmiképp. Minden egyes daluk tartogat valami meglepetést, valami csavart, zenében, szövegben és klipben is.

A Hideg fény zeneileg modern de mégis beleillik a közelmúlt hangulatába vagy talán még a ’90-es években is elképzelhető lehetett volna a feltörekvő bandáktól. Mindenesetre emészthető, dallamos, fülbemászó és a szöveget sem nyomja agyon.

S akkor jön a klip, amiben nyoma sincs szerelemnek, bánatnak, szakításnak és sírásnak.

Teljesen másról szól, mint amire számítani lehet. Talán még Nemere Istvánnak is tetszene a meglehetősen sci-fi-s beütés, de a Lopott idő című film hangulata is vissza-visszaköszön. Dávid egész éjjel a zenekarát keresi, sorra találja meg a tagokat, egy érintésre visszajuttatva őket a valóságba, hogy végül saját magát is megtalálja… Filozofikus síkokon is jár a kisfilm, amelyet a Toma Pictures rögzített.

A Hideg fény slágergyanús, érdemes figyelni a srácok munkásságát, mert zenében és szövegben is mindig villantanak valami újat, valami töményt, amiből valamit magunkkal vihetünk.

Jó zenekar a Heatlie. Az meg még jobb, hogy kellemes őrültségért sem kell a szomszédba menniük.

Kapcsolódó témák: #klip | #zene |
Hirdetés