Életút

Harmadszor is indul a Budapest–Bamako rallyn

Fotó:Garai Zsófia
Szabó Csilla
2020.09.03. 08:22

Garai Zsófia a jótékonykodást köti össze a terepautózással, 2022-ben harmadszor is elindul a Budapest–Bamako rallyn. Tibetből hazaérve fordult e különleges hobbi irányába, és büszke arra, hogy az első után már nem egyedüli női csapattagként vesz részt a megmérettetésen.

Zsófia a Kazinczy-gimnáziumban tanult nyelvtagozaton, Budapesten egy rallyversenyekkel foglalkozó cégnél dolgozott tolmácsként, majd Pécsett végezte a jogi egyetemet. Vezetni viszonylag későn tanult meg, a fővárosi forgalomban gyakorolhatott, kiváló oktatója volt. Zsófia szerint a hozott beidegződéseket le kell vetkőzni, majd a félelmet legyőzve kell rutint szerezni az utakon. Győrben édesapja vállalkozásában dolgozik évek óta, a cég autóit használja, sajátot most készül venni, mint mondja, bármit elvezet, de egy férfias, régi kocka terepjárót keres, amellyel harmadszor is nekivág a Bamako rallynak.

Fotó: Garai Zsófia

2012-ben és 2014-ben kétszer három hónapot töltött Tibetben önkéntesként. „Nagyon vágytam egy 3. világbeli országba. Ott nem egyszerű eljutni bárhová, megkedveltem a „kalandtúrákat”, a helyi sofőrök fantasztikus rutinnal vezették a Jeepeket, és kedvet kaptam, hogy én is kipróbáljam. A 2. tibeti küldetésem után barátnőm keresett meg, hogy elmennék-e vele a Bamako rallyra” – emlékezett vissza.

2018-ban egy 30 éves kombi Mercivel vágtak neki az útnak, egyedüli női versenyzőként teljesítették a távot.

A Bamako rally valójában a jótékonyságról szól, nevezési díjjal, szponzorok támogatásával, a részt vevő csapatok előtte gyűjtést szerveznek, az adományokat konténerekben szállítják a helyszínre.

Iskolaépítéssel, faültetési programmal, kútfúrással, víztisztító berendezésekkel segítik a befolyt összegből az ott élő embereket, az autók pedig adományokkal megrakva indulnak el, amelyet az út során osztanak szét a résztvevők.

Fotó: Garai Zsófia

Zsófia 2020 elején mondhatni last minute beugrással újra részt vett a versenyen barátnőjével, ezúttal egy 21 éves Suzuki Swifttel vágtak neki a túra kategóriát teljesíteni.

„Ez nem autóversenyzés, hanem kihívás a táv teljesítése jótékonysággal egybekötve. Idén különdíjat is kaptunk, kétszeresen is teljesítő női csapatként” – tette hozzá, és elárulta, a terep adja a nehézséget, nem a vezetési képesség az elsődleges.

„21 napig tartott, félelmet nem éreztem, az adrenalin adja a bátorságot, menni kell, nem lehet leszakadni a konvojtól. Ez ad némi biztonságot, mert tudjuk, hogy 50 kilométeres körzeten belül nem vagyunk egyedül. Guinea közepén nincs szerviz, ha valami adódik, nekünk kell megoldani. Nem szabad pánikolni, ilyenkor újratervezés van. Volt olyan helyzet, amikor már 18 órája vezettünk, Demjén Rózsi szólt az autóban, a leírhatatlan csillagos ég alatt zseblámpával kerestük a nyomtávot.

Fotó: Garai Zsófia

Casablancában a vezetés igazi kihívás volt, hogy baleset nélkül átérjünk a városon a sávok nélküli széles sugárutakon, ahol egymás mellett 20 autó is elfér és megy is. Offline navigációval vezetni, miközben annyi impulzus ér, mint itthon hónapok alatt. A társam is vezetett fejben, fel kellett kötni a nadrágunkat, de igazi csapatmunka volt. A saját határainkat feszegetjük az út minden egyes pillanatában. Céltudatosság van bennünk, rengeteg élménnyel térünk haza, ráadásul nőként teljesítünk.”

A 2022-es Bamako rallyra különválnak a barátnőjével, két autóval tervezik a részvételt.

Baráti társaságukban gyökeret vert a jótékonyság, többen szeretnének nekivágni nőként. Zsófia úgy véli, félnek a vezetéstől, de bátrabb és tapasztaltabb sofőrként fognak visszatérni, ha vele tartanak. „Egy jó női sofőr jobb, mint egy jó férfi vezető” – vallja Zsófia, aki nyelvtudásának előnyét is megtapasztalja az utak során. Tibet és Afrika megérintette, ahogy fogalmaz, „jelet kapott”, gyönyörű helyeken járt, eldugott kis falukba juttatva el a segítséget.

Fotó: Garai Zsófia

Az első alkalommal rengeteg fotót készített, másodjára szinte elő sem vette a kamerát. „Európai szemmel elképzelhetetlen, milyen szegénységben élnek, mi próbálunk segíteni a lehetőségeinkhez képest. Tibeti tartózkodásom óta azt vallom, találjuk meg a boldogságunkat saját kis közegünkben, és ha mellettem is boldogok az emberek a saját kis burkukban, az a legfontosabb.”

Kapcsolódó témák: #Hölgyvilág | #jótékonyság |