Közlekedés

Forgalmat vihet el az M1-esről az új soproni út

Illusztráció: Pixabay
mti
2020.10.31. 08:13

Még az idén átadják Sopron gyorsforgalmi kapcsolatát, és elkezdődött a várost elkerülő szakasz, valamint egy autópálya-alagút építése is. Látványos az M8-as nyugati végének kivitelezése is, Vasszentmihálynál az ország egyik legnagyobb völgyhídja épül - írta a szombati Magyar Nemzet.

Több szempontból is fontos gyorsforgalmi kapcsolat épül a magyar-osztrák határ közelében: az M85-ös út Sopront köti be a sztrádahálózatba, másfelől, forgalmat vehet majd át az M1-esről.

Az M85-ös gyorsforgalmi út kétszer két sávon, 110 kilométeres sebességre engedélyezve Csorna és Sopron között létesül, a várost elérő szakaszok kivitelezésének a határideje az év vége – írta a lap.

Az 57 kilométeres gyorsforgalmi utat négy szakaszban építik, közülük a Csorna és a Fertőd-Endrédmajor közötti 20,05, a Fertőd-Endrédmajor és Nagylózs közötti 15,6, illetve a Nagylózs és Sopron-kelet közötti 15,4 kilométeres szakaszok révén jutnak majd el a járművek a nyugat-magyarországi városba. A negyedik szakasz Sopron-kelet és Fertőrákos között, 6,4 kilométeren kerüli meg Sopront és éri el az országhatárt.

Utóbbi tartalmaz egy alagutat is, amelynek megépítését a napokban kezdték meg. Az M85 soproni elkerülőjére, amelynek része a bécsi-dombi alagút, a beruházó NIF 2018-ban írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, és 2024 közepére készülhet el. Először a bal oldali, majd a jobb oldali járatot alakítják ki. Az áttörés a tervek szerint egy-egy évet fog igénybe venni. A bányászati munkákat az alagút szigetelése és belső vasbeton szerkezetének megépítése követi majd.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr-Moson-Sopron | #közlekedés |