Művészet

Felnőtteknek szóló pályázatot hirdet a Lego és a MOME

Fotó: Lego Store Budapest//Facebook
MTI
2021.01.25. 20:02

Országos pályázatot hirdet a Lego Hungária Kft. és a MOME, az Alkosd újra a világod! című kreatív megmérettetésre rendhagyó módon nem gyerekek, hanem felnőttek jelentkezését várják az illetékesek - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Tavaly év végén az egyetem hallgatói és munkatársai számára meghirdetett TALENT AWARDS 2020/21 pályázat most egy országos felhívással is bővül, melyre Magyarországon élő felnőttek jelentkezhetnek, hogy próbára tegyék magukat a mozaiktechnika világában – olvasható a közleményben.

Mint írják, a pályázók feladata az, hogy a Lego Rebuild the World szlogenjével összhangban saját szemszögükből újragondolják, átépítsék a világukat, valamint annak egy őket foglalkoztató részét. Mindezt síkban épített mozaik formában kell megvalósítani, az alkotás mérete pedig maximum 1-szer 1 méter lehet.

“A MOME örömmel vág bele a közös pályázatba, hiszen alapvető feladataink közé tartozik, hogy a kor kihívásait, a bennünket érő impulzusokat megértsük, s innovatív megoldásokat keressünk azokra. Kreatív, kísérletező, kíváncsi, a határterületek izgalmas lehetőségeit kutató megoldásokra, eredményekre és mindezek láthatóságára törekszünk” – idézi a közlemény Barcza Dánielt, a MOME stratégiai és kutatási rektorhelyettesét.

Ez az első olyan projekt Magyarországon, amely 18 év feletti kreatív gondolkodóit szeretné megszólítani a Lego. A felnőttek körében világszerte és hazánkban is egyre népszerűbb a Lego-építés, amely a kreatív kikapcsolódás eszközével segíti a stresszoldást és a feltöltődést. Ezzel a pályázattal ezt az élményt szeretnénk megosztani minél szélesebb körben – mondta el a pályázatról Sipos Judit, a Lego Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A legjobb 10 munka automatikusan bekerül a TALENT AWARDS 2020/21-es kiállításának repertoárjába. A 10 versenyző közül a legjobb 3 további nyereményekre számíthat és részt vehet egy különleges MOME workshopon. A nyertes közreműködhet a MOME berkein belül zajló pályázat fődíjának, egy többméteres Lego-mozaikfalnak a megépítésében. A pályázatra február 28-ig lehet jelentkezni, a pályaművekről készült fotókat pedig március 16-ig várják a szervezők – áll az összegzésben.
Kapcsolódó témák: #lego | #művészet | #pályázat |