Gondoltok az ünnepről

Esélyt kap a karácsony

Fotó: Marcali Gábor/Győr+ archív
Győr+
2020.12.23. 18:14

A mostani kusza helyzetben a karácsony is más lesz, nem olyan mint a megszokott. Viszont a karácsony most kap egy esélyt arra, hogy őszintébben ünnepeljük, mint korábban. c.

A tatai Szent Kereszt Plébániatemplom plébánosa a Győri Egyházmegye papja, Havassy Bálint atya, aki a plébániatemplom közösségi oldalán rendszeresen jelentkezik videós tartalmakkal. Közérthetően, világosan beszél az ünnepeinkről, az életről, a feladatokról és a megpróbáltatásokról.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt éltük át a húsvétot, a második hullám pedig a karácsonyt uralja. Illetve csak akkor, ha hagyjuk, hogy a Covid-19 miatti félelem és aggódás kerekedjen felül. Bálint atya szavaival már az első hullám idején is sokaknak nyújtott virtuális vigaszt, adott lendületet a hit által. Szükség van a megerősítésre, hiszen sokan nem jutnak most el a szentmisékre, nem tudnak találkozni a lelki vezetőjükkel. A közösségi média segítségével új távlatok nyílhatnak meg az effajta kommunikáció terén is.

Karácsonykor pedig még nehezebb egyedül lenni. Egyébként is, de most a járvány idején hangsúlyosabban. Bálint atya legújabb üzenetében beszél arról, hogy most egy kicsit el kell térnünk a megszokástól, át kell gondolni az igényeket, jobban kell figyelnünk egymásra, mint korábban. Ahogy arra is emlékeztet, sokan élnek körülöttünk, akiknek a karácsony soha nem olyan, mint nekünk. Sokan vannak most kórházban, szolgálatban, önkéntes- vagy hatósági karanténban és sokakat kellett már sajnos elvesztenünk. Ám most ha nem a saját a megszokásaink miatt panaszkodunk, hanem megpróbálunk örömet szerezni azoknak, akiknek duplán nehéz az idei karácsony, akkor biztos, hogy mi magunk is könnyebben átvészeljük a mostani karácsony nehézségeit.

Éljük meg őszintébben és hitelesebben a mostani karácsonyt!

Részletek a videóban:



												

						 
Kapcsolódó témák: #karácsony |