Jótékonyság

Eredményes volt a Vöröskereszt élelmiszergyűjtése

Fotó: Magyar Vöröskereszt
Győr+
2020.12.17. 12:50

A kétnapos akció keretein belül, december 11-én és 12-én, több mint 30 tonna adomány gyűlt össze, amelyet több, mint 4 ezer csomagot állítottak össze, ebből jutott családoknak és egyedülálló személyeknek is.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai advent harmadik hétvégéjén két napon át, az ország minden megyéjében várták az adományokat a PENNY Market áruházak kasszáinak közelében elhelyezett adománygyűjtő pontokon. A vásárlókat egy lista is segítette, amelyen az adományozás szempontjából leghasznosabb termékek voltak feltüntetve.

A kétnapos gyűjtés során a legnagyobb humanitárius szervezet összesen 30.721 kilogramm adományt gyűjtött össze, amelynek a tartós élelmiszerek mellett részét képezi csaknem 1655 kilogramm édesség, valamint további 556 kilogramm tisztító- és tisztálkodószer is. A hétvége alatt országosan 288 vöröskeresztes munkatárs és 576 önkéntes fogadta és rendszerezte a vásárlók által leadott adományokat az áruházakba kihelyezett gyűjtőpontokon.  Az akció keretében a legtöbb élelmiszert Budapest gyűjtötte (4129 kg), de Békés (4026 kg) valamint Baranya (3307 kg), Bács-Kiskun (2355 kg) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (2227 kg) megyében is átlagon felüli mennyiségű felajánlás érkezett. A gyűjtésben résztvevő üzletek számával átlagolva Vas megyében adakoztak a legtöbbet az emberek (658 kilogrammot).  

A felhalmozott készletekből a Magyar Vöröskereszt dolgozói élelmiszercsomagokat készítenek, amelyet az egyes megyei és területi szervezetek juttatnak el az adott megyében élő rászorulóknak.A több mint 4000 adománycsomagból egyaránt részesülnek nélkülöző családok és egyedülálló emberek. 

„Igazán megható, hogy vásárlóink még ezekben a nehéz időkben is a szívükön viselik azok sorsát, akiknek az alapvető élelmiszerek és tisztítószerek beszerzése is komoly fejtörést okoz különösen az ünnepek alatt. Nagy öröm számomra, hogy vásárlóink adományainak köszönhetően közösen támogathattuk a Magyar Vöröskereszt munkatársainak áldozatos munkáját. Nagyon hálásak vagyunk minden kedves vásárlónknak azért, hogy részt vett ebben az ünnepi adományozási akcióban” – mondott köszönetet Florian Jens Naegele, a PENNY Market Kft. vezérigazgatója. 

A felhalmozott készletekből a Magyar Vöröskereszt dolgozói élelmiszercsomagokat készítenek, amelyet az egyes megyei és területi szervezetek juttatnak el az adott megyében élő rászorulóknak. A több mint 4000 adománycsomagból egyaránt részesülnek nélkülöző családok és egyedülálló emberek.

A Magyar Vöröskereszt weboldalán (www.voroskereszt.hu), valamint a 1359-es adományszámon egész decemberben továbbra is támogathatók a szervezet karácsonyi akciói. Minden hívás 250 Ft segítséget jelent a rászorulóknak.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Kapcsolódó témák: #adomány | #jótékonyság | #Magyar Vöröskereszt |