Ennyit költünk szállásra szilveszterkor

Illusztráció: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.12.30. 10:00

Átlagosan 64 ezer forintot fizetünk szálláshelyért szilveszterkor a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek ilyenkor akár 50 százalék felárat is megfizethetnek. A legtöbben 2 éjszakára utaznak el.

A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási érték 64 ezer forint, alig két százalékkal kevesebb, mint előző évben. A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül. Az átlagos foglalási hossz 2 éjszaka. „A vendégek 38 százaléka 2, míg 26 százaléka 1 estét tölt majd a szálláshelyen” – árulta el Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója.

Jellemzően 71 nappal előre foglaljuk a szilveszteri kikapcsolódás helyszínét. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti célok, de sokan látogatnak el évet búcsúztatni Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. 

„A vendégek többsége majd apartmanban (27%), vendégházban 19,35%, panzióban (17,76%) és három csillagos hotelben (17,5%) hajtja álomra a fejét az éjféli koccintást követően” – ismertette a részleteket Szigetvári József. Aki külföldön tervezi köszönteni a 2020-as esztendőt és egyben az új évtizedet, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresi fel, de Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők.

A szállásadók pezsgős koccintással, malacfogásokkal, gálavacsorával, esetenként tűzijátékkal csalogatják a vendéget. Mindezek mellett divatos ilyenkor aranytorkú sztárvendéggel garantálni az emelkedett hangulatot, így például Emilio, Radics Gigi, Kökény Attila és Kocsis Tibor is fellépnek majd az év utolsó éjszakáján.

Forrás: Szállás.hu

Kapcsolódó témák: #szilveszter | #turizmus |