Győr+
2019.01.07. 19:15

Elsüllyedt egy teherhajó, több tengerész meghalt

Legalább hat tengerész életét vesztette hétfőn egy panamai zászló alatt hajózó teherhajó szerencsétlenségében Törökország fekete-tengeri partvidéke előtt – jelentette az Anadolu török hírügynökség török tisztségviselőkre hivatkozva.

Osman Kaymak, Samsun tartomány kormányzója újságíróknak elmondta: az összesen tizenhárom fős legénységből a török parti őrség hét matrózt élve ki tudott menteni, de a hajó kapitánya a halottak között van. A teherhajó a török partoktól 80 tengeri mérföldre (150 kilométer) süllyedt el. A DHA török hírügynökség szerint a mentési munkálatokban két hajó és négy helikopter vett részt.

Az Anadolu szerint a legénység tagjai közül kilencen ukrán, ketten-ketten pedig azeri, illetve orosz állampolgárok voltak.

A kormányzó elmondta, hogy a legénység kimentett tagjai jó állapotban vannak. Szavai szerint megpróbálják a holttesteket is kiemelni, de félő, hogy többen a kétezer méteres mélységbe süllyedt hajóroncsban rekedtek.

A Volga-Balt nevű teherhajó az oroszországi Azovból a törökországi Samsun kikötőjébe tartott. A hajó 3300 tonna szenet szállított.

MTI

Kép: Pixabay (illusztráció)