Gyászhír

Elhunyt Bergendy István

Fotó: MTI archívum
Győr+
2020.12.14. 15:02

A Bergendy együttes alapítója és vezetője 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

A Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője, szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében – közölte a család.

A Szolnokon született Bergendy István első hangszere a tangóharmonika volt, majd szaxofonra váltott. A középsikolában Rock néven megalapította első együttesét. A Műszaki Egyetemen tanult, ahol játszott a helyi szimfonikus zenekarban is. Élete első zeneakadémiás fellépése is ezzel a zenekarral volt 1958-ban. Abban az évben alapították meg a Közgazdasági Egyetem klubjában megalakult Ifjúsági Jazzegyüttest, amelyben öccse, Péter szaxofonozott és fuvolázott. A zenekar a Bergendy nevet 1962-ben vette fel. Ettől az évtől kezdve már rendszeres fellépéseik voltak: nyáron a Budai Ifjúsági Parkban, télen pedig annak fedett klubjában, a Dáliában – idézi fel a kezdeti időket az Origo.

A Bergendynek fontos szerepe volt Zalatnay Sarolta első rádió- és tévéfelvételének elkészítésében. Bergendy Istvánék segítették pályáján Komár Lászlót, Máté Pétert és Katona Klárit is. A zenekar a hetvenes évek első felében volta csúcson, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Laczin Norbert (billentyűs hangszerek, zeneszerző) csatlakozásával országszerte népszerűek lettek..

Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéjét, emellett musicaleket is írt.

2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Kapcsolódó témák: #gyász | #zene |