A béke és a megbocsátás üzenete

Éjféli mise Betlehemben

Fotó: Népszava
MTI
2019.12.25. 08:24

A béke és a megbocsátás üzenetét hangsúlyozta Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek a karácsonyi éjféli misén Betlehemben - jelentette az izraeli média.

Jézus keresztény hagyomány szerinti születési helyén, a Születés Templomának épületegyüttesében, azon belül a katolikus Szent Katalin-templomban Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus vezetője tartotta idén is az éjféli misét, amelyen jelen voltak a Palesztin Hatóság vezetői is, köztük Mahmúd Abbász elnök.

Beszédében az érsek összehasonlította Jézus Krisztus születésének korát és a jelenlegi helyzetet, amelyben, mint mondta, a lakosság nem képes következetesen szembenézni a térség hatalmas gazdasági és társadalmi kihívásaival.

“Emlékezzünk rá, hogy akkoriban, Jézus idejében sem volt jobb, mint manapság. Római megszállás volt, Heródes volt, és különféle hatalmi központok voltak. Összességében úgy tűnik, hogy nem sokat változott azóta az ember”- emlékeztetett az érsek.

“Jézus születése nem törölte el sem korának politikai, sem társadalmi drámáit. Jézus nem azért jött, hogy forradalmasítsa korának társadalmi helyzetét, nem tört hatalomra, hanem az emberek szívét akarta meghódítani. Ezzel változott meg a világ”- tette hozzá az érsek.

A palesztin civil és biztonsági felügyelet alá tartozó városban állig felfegyverzett palesztin biztonságiak hada őrizte a nyugalmat, s biztosította a városban élő és a máshonnan érkező keresztények számára a zavartalan ünneplést.

Az éjféli misén részt vettek a szentföldi keresztények, vagyis a Palesztin Hatóság területén élő keresztény kisebbség vezetői, az Izraelben élő keresztények képviselői, s mintegy háromszáz, a Gázai övezetből érkezett keresztény vendég, s mellettük a diplomáciai testületek tagjai, valamint zarándokok és turisták, akik időben jegyet tudtak szerezni.

A kívül rekedt tömeg a Születés Temploma melletti Jászol téren hatalmas kivetítőkön követhette a történéseket. A megfigyelők szerint a korábbi évekhez képest kevesebb külföldi érkezett a városba az ünnepre, inkább a helyiek töltötték meg a teret.

Pizzaballa érsek a szentföldi hagyomány szerint Jeruzsálemből indult menete élén a várostól két kilométerre lévő Betlehembe, ahol fújós és ütőhangszeres cserkészfelvonulás fogadta és kísérte útján.

A The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli újság beszámolója szerint Rula Maaja, a Palesztin Hatóság idegenforgalmi minisztere történelmük legsikeresebb turisztikai éveként értékelte 2019-et. Betlehemben új szállodák, vendéglők, turisztikai látványosságok épültek, s mintegy tizenötezer turista és keresztény zarándok jóvoltából telt ház volt a helyi szállodákban karácsonykor is.

Idén a turisták száma a tavalyi közel hárommillióról három és félmillióra nőtt, és egy részük más ciszjordániai városokban, például Jerikóban vagy Rámalláhban szállt meg. “Reméljük, jövőre véget ér a megszállás, és örömmel ünnepelhetjük a karácsonyt, úgy, mint más népek, megszállás nélküli, önálló államunkban”- mondta Betlehem polgármestere.

Idén egy, valamikor Betlehemből elküldött ereklye visszakerülése is emelte a karácsony fényét, ugyanis Ferenc pápa visszaküldte Jézus jászlának egy apró fadarabját, amelyet 640-ben ajándékba adtak I. Theodorus pápának, és több mint ezerháromszáz évig Európában őriztek.

Kapcsolódó témák: #egyház |