Az Ulster Egyetemmel és a Jedlik Technikummal együtt

Díjazták a Hatos Nyelviskola együttműködéseit

Illusztráció: Istockphoto
Győr+
2020.10.24. 11:38
Hirdetés

Rangos elismerésben részesült a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum szeptemberben. Az intézmény a Kiváló Globális Partner címet nyerte el az északír Ulster Egyetem által meghirdetett pályázaton.

A százötven pályázóból első helyezést elért Jedlik Technikum több mint húsz éve szakmai partnere az Ulster Egyetemnek, melynek keretén belül mesterszakos hallgatók érkeznek Győr városába nyolchetes tanítási gyakorlatra minden év tavaszán. A Jedlik Technikum szoros együttműködésben a Hatos Nyelviskolával zászlóshajója a programnak. A tanítási gyakorlat szervezésében számos győri általános és középiskola vesz részt. A díj tehát valamennyi győri iskoláé és lelkes mentortanáré, akik kezdettől fogva együtt dolgoznak a Jedlik Technikummal a nemzetközi projekt megvalósításán.

A pályázatot a tanítási gyakorlat két koordinátora, Furján Gergely igazgatóhelyettes és Őszéné Samu Bernadett nyelvi munkaközösség – vezető készítették. A pályázat tartalmazza a több hónapos előkészítési folyamatot, ami megelőzi a hazai tanítási gyakorlatot. A szerzők bemutatják a tanítási gyakorlat nyolchetes megvalósulását annak közreműködőivel, a győri iskolákkal és mentortanáraikkal, a vizsgatanításokat, valamint a külföldi hallgatóknak szervezett szabadidős programokat. A pályázatban megjelennek a világ távoli tájairól hazánkba érkező hallgatók tapasztalatai is, melyeket a gondos szervezésnek és a kiváló szakmódszertani felkészültségnek köszönhetően szereznek Győrben. A hallgatók közül jó néhányan visszatérnek hazánkba, és diplomás tanárként dolgoznak városunkban, emelve a nyelvoktatás színvonalát.

A nemzetközi tanítási gyakorlat elismerés a városnak, a város intézményeinek, az ott dolgozó nyelvtanároknak, diákjainknak, akik lelkiismeretesen és a legnagyobb odaadással végzik feladatukat évtizedek óta. A Kiváló Globális Partner cím egy nemzetközi kitüntetés, amivel mindannyiunk munkáját ismerte el az Ulster Egyetem.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |