Hirdetés

A lébényi GalambÁSZ

Fotó: Marcali Gábor
Pécskai István
2022.09.16. 20:44

A galambászat az élete Rongits Tivadarnak. A lébényi szakember óriási sikert ért el a közelmúltban: a „730-as” néven emlegetett galambja világbajnoki címet szerzett középtávon, ami nagyjából 300-600 kilométeres repülőutat jelent a madaraknak.

Hirdetés

A győztes példány több ezer vetélytársát utasította maga mögé, tovább növelve a diadal értékét. A civilben fodrászként tevékenykedő Rongits Tivadar szívéhez már kisgyermek korában nagyon közel kerültek a madarak.

Korán a vérembe ivódott az állatok iránti szeretet. Gyerekként a barátaimmal mindig kerestük a galambfészkeket. Igyekeztünk minél több legyet és más bogarat elkapni, amit aztán vittünk a madaraknak, hogy legyen élelmük. Tartottunk otthon ölyvöt és baglyot is” – nyilatkozta Rongits Tivadar.

Ötven évvel ezelőtt ismerkedett meg a galambászattal, nagyon fiatalon kitanulta a szakmát. Viszonylag hosszú kihagyás következett, amíg nem hódolhatott legfőbb szenvedélyének, ugyanis kénytelen volt a munkát előtérbe helyezni. 2016-ban tért vissza a galambászathoz. Az a célja, hogy folyamatosan a legjobbak között teljesítsen idehaza és a nemzetközi mezőnyben egyaránt.

„Jelenleg 253 versenyző van abban a tagkerületben, amelyhez én is tartozom. Szeretném, ha legjobb húsz között jegyeznének. Fantasztikus érzés, hogy sikerült az egyik galambomnak világbajnoki címet szereznie. A madaraim a vb mellett egyébként az olimpián is szépen teljesítettek, utóbbi versenyen az egyikük ezüstérmes lett” – mesélte Rongits Tivadar.

A versenyeken a madarakra helyezett jeladón keresztül digitálisan, műholdon keresztül mérik, melyik galamb mennyi idő alatt ér célba. Előfordul, hogy valamelyikük eltéved, emellett a ragadozók is nagy veszélyt jelentenek rájuk. Tivadarnak jelenleg 38-40 versenygalambja van. A szakember az erdő szélén, festői környezetben neveli kedvenceit.

„Fantasztikus teremtmények. Az a legjobb érzés, amikor a reptetés után jönnek visszafele, s meglátom őket az égen. Lényeges, hogy az előírásoknak megfelelően, jó körülmények között tartsuk a galambokat. Azzal, hogy tisztán tartjuk őket, számos betegséget meg lehet előzni.  Rendszeresen kapják a kötelező oltást, és vitaminokkal is táplálom őket. A galambok elsősorban olajos magvakkal, kukoricával, borsóval és búzával táplálkoznak. Ha egészségesek, akár 12-15 évig is elélhetnek” – magyarázta Rongits Tivadar.

Kapcsolódó témák: #állattartás | #élővilág | #siker | #sportsiker | #természet |
Hirdetés