10. heti horoszkóp

A kosok, vízöntők pörgős hét elé néznek

Grafika: Győr+
Győr+
2020.03.02. 07:05

Tervezzék meg előre, hogy mikor fognak pihenni, mert különben nem lesz erre lehetőségük!

KOS

Nagyon pörgős lesz ez a hét az Önök számára, észre sem veszik, már a végére is érnek. Tegyenek meg most mindent, amit csak tudnak, mert most minden feladatot könnyebben tudnak megoldani. Figyeljenek azért arra is, hogy kapcsolataik ne lássák kárát ennek a hétnek. Lazítsanak hétvégén.

BIKA

Ez a hét munka szempontjából nagyon jó lesz Önöknek, végre elismerik a teljesítményüket és az anyagi helyzetük pozitívan alakul. A félreértéseket és vitákat kerüljék amennyire tudják, inkább konentráljanak saját magukra és céljaikra, amik motiválják Önöket. Osszák meg mindezt párjukkal is.

IKREK

Most sajnos nem igazán tudják sietettni az eseményeket, bármennyire szeretnék, de lépésről lépésre szépen haladnak céljaik irányába. Minden nagyon pozitívan alakul, de meg is kell dolgozniuk érte. Ha kiveszik részüket mindenből, akkor nem marad el a várva várt jutalom sem.

RÁK

Néha úgy érezhetik, hogy kicsúszik kezeik közül az irányítás, ezért érdemes lenne szelektálni, hogy mi az, ami valóban fontos és mi az, ami nem. Fontos, hogy elengedjék a már életképtelen helyzeteket, kapcsolatokat, ami már csak lehúzza Önöket, ne féljenek megválni ezektől. Így könnyebben lépnek tovább.

OROSZLÁN

A héten sok tehertől megszabadulhatnak. Vizsgálják meg, hogy mi az az életükben, amibe túl sok energiát fektettek teljesen feleslegesen, és vegyék le a kezüket róla. Így végre jut majd energiájuk mindenre és az igazán lényeges dolgokra tudnak koncentrálni. Ez felszabadtja Önöket, családjukat is.

SZŰZ

Ezen a héten az lesz nagyon fontos az Önök életében, hogy megfigyeljenek mindent és információt gyűjtsenek. Lépni most nem igazán tudnak semmilyen ügyben, de ha mindent elraktároznak, annak jó hasznát vehetik a későbbiekben, akár váratlan helyzetekben is. Ne kapkodjanak semmiben.

MÉRLEG

Mindenképpen keressenek valami olyan elfoglaltságot, amiben le tudják vezetni a felgyülemlett feszültségeiket. Ne hordozzák magukban, ne marcangolják magukat, adják ki magukból a saját egészségük érdekében. Lélekjelenlétük kitűnő a mostani időszakban. Törődjenek önmagukkal.

SKORPIÓ

Eseménydús hét vár Önökre. Most van itt a nagy rendrakás, a tisztázások időszaka és ez az Önök életét sem kerüli el. Mindenre fény derül, és előfordulhat, hogy le kell zárniuk kapcsolatokat, helyzeteket. Ne alkudjanak meg, ha kitisztul a kép, utána sokkal jobb lesz. Hallgassanak megérzéseikre.

NYILAS

Ha nehéz döntési helyzetbe kerülnek, jól gondoljanak végig mindent. Mélyen belül tudják, érzik, hogy mi lenne a jó megoldás, ne engedjék, hogy elbizonytalanítsák Önöket ebben.Otthonukban, családjukban most nagy béke veszi körül Önöket, töltődjenek ebből. Hétvégére tervezzenek közösen.

BAK

Gondolkozzanak el a héten, mi is az, amit feleslegesen hordoznak, amivel feleslegesen terhelik magukat. Inkább most változtassanak életükön, ne várják meg, amíg erre kényszerülnek. Így nyernek annyi szabadidőt, hogy végre az örömteli dolgokkal, önmagukkal, egészségükkel is foglalkozni tudnak.

VÍZÖNTŐ

Nincs megállásuk a héten, nagyon pörögnek most az események. Tervezzék meg előre azt, hogy mikor fognak pihenni, mert különben nem lesz erre lehetőségük. Párjukkal beszélgessenek sokat, tervezzenek együtt, kifejezetten jó ez az időszak most Önöknek. Figyeljenek a fontos kapcsolataikra.

HALAK

Ezen a héten minden letisztul és a kérdéses helyzetekben is megmutatkozik, hogy merre tovább. Lehet, hogy ez lelkileg megviseli Önöket, de hosszú távon sokkal jobb lesz így. Keressenek olyan megoldást feszültségeik levezetésére, amitől otthon megmarad a béke, ne vitázzanak.

Szakács Anna

Kapcsolódó témák: #horoszkóp |