Egyházak

A kormány támogatja az egyházak szerepvállalását

Illusztráció
MTI
2020.10.30. 21:32

A kormány támogatja az egyházak szerepvállalását az élet minden területén - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Bács-Kiskun megyei Szalkszentmártonban.

Gulyás Gergely a helyi református templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten hozzátette: a támogatás a kormány számára az alaptörvény szerinti egyházakkal való együttműködési kötelezettség része.

Az elmúlt évtizedben Kárpát-medence-szerte megújultak templomaink, és velük együtt újultak meg reményeink szerint a keresztény közösségek is” – fogalmazott.

A tárcavezető botrányosnak nevezte, hogy Nyugat-Európában katedrálisokat rombolnak le, templomok válnak “beruházások áldozataivá”, vagy azokat “érdeklődés hiányában” templomokkal ellentétes rendeltetéssel használják.

Riasztó jelenségként említette Bordeaux baloldali polgármesterét, aki “be akarja tiltani a karácsonyfát saját városában tekintettel arra, hogy döglött fák nem egyeznek a zöldpolitika elveivel. Az ateizmus szelleme kísértetként járja be Nyugat-Európát” – jegyezte meg a miniszter.

 “Ehhez képest Magyarországon a keresztény közösségek megerősödtek, (…) ha azt akarjuk, hogy az ország hosszú távon megőrizze gyökereit és kultúráját, szükség van a keresztyén, keresztény gyülekezetekre” – jelentette ki.

Gulyás Gergely beszélt arról, hogy az egyházak nemcsak a mögöttünk hagyott évezredben, hanem napjainkban is sokat tesznek hozzá az ország, a nemzet és az összmagyarság életéhez.

“Ott vannak, ahol segítséget és támogatást kell adni, az egyházak karitatív tevékenységének köszönhetően sokan kapják meg a lehetőséget az újrakezdésre. Ott vannak, ahol tanítani és nevelni kell – nemcsak a legkiválóbb iskolákban, hanem zsákfalvakban és missziós területeken is -, és ott vannak a betegágyaknál, a szenvedélybetegeknél” – mondta.

Nyitóképünk illusztráció!

Kapcsolódó témák: #egyház | #vallás |