Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának egyetemi docense mesélt vidáman a húsvéti szokásokról, az emberek ünnephez való hozzáállásáról.

Böjt, ételek

A tavaszi népszokásaink közül leggazdagabb a húsvéti ünnepkör, amelynek nagy része vallásos eredetű, a nagyhét eseményeihez, Jézus szenvedéstörténetéhez kötődik. A negyvennapos böjt hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart. A böjt nem csak az étkezésre vonatkozott, nemcsak húst, korábban tojást se lehetett fogyasztani, de tilos volt zenélni, lakodalmat tartani, táncolni is. Egyedül csak a böjti lánytánc, a karikázó volt megengedett, amely azt jelentette, hogy a lányok saját énekükre kör alakban táncoltak. Hagyományos böjti étel a búzacsirából készített „csiripiszli”, „csíramálé”, a mi vidékünkön az úgynevezett „szalados”, amely a magyar parasztkonyha egyik legrégebbi édes süteménye. Érdekessége, hogy ízét természetes biokémiai folyamatok nyomán nyeri el. A búzát kicsiráztatják, ledarálják, felöntik meleg vízzel és átszűrik. A búzaléhez lisztet kevernek és megsütik. Megjegyzem ma is ajánlják a búzacsírát a rák, régiesen a „fene” legyőzésére. Nagycsütörtökön zöld ételeket fogyasztottak, emiatt „zöldcsütörtöknek” is hívták ezt a napot. Nemrég Erdélyben, Nyárádgálfalván nagypénteken tejfölös ecetes „tört fuszulykalevest”, bablevest kaptunk. Itt még a régi szokás szerint vágnak bárányt is, mivel a húsvéti fő étel a „rántottás bárány” és a „bárány aprólék”.

Szokások

Virágvasárnap ünnepeljük Jézus jeruzsálemi (szamárháton való) bevonulását. Kedves emlékem, amikor apáczais hallgatóként jutalomból eljuthattam Wartburg várába, Szent Erzsébet életének színhelyére. Ott ismertem meg egy szép eredetmondát, ugyanis szamárháton tettem meg a várba vezető utat. Akkor mesélték el vendéglátóink, hogy azóta van a szamár hátán egy kereszt, amióta Jézust vitte a hátán. Németországból és Ausztriából van adatunk arra, hogy a körmeneten egy keréken gördülő szamarat is végighúztak. Arról is, hogy a XVI. században Bártfán a körmeneten szamárháton ülő Krisztus szobrot vittek. A bibliai történet szerint a nép közben pálmaágakkal, „Hozsanna a magasságban!” kiáltással éltette a „királyt”. Mosolyt fakasztó gyermekkori emlékem, amikor a ménfői templomban ezt félreértve, hangosan énekeltem a „Zsuzsanna a magasságban-t.”  Persze nagy bánatomra hamar felvilágosítottak a felnőttek, hogy nem az én nevemet énekeljük.

Valószínű a jeruzsálemi gyermekek hozsannázásából eredhet az a hiedelem, hogy a nehezen beszélő gyermekeket elviszik barkaszentelésre vagy a passióra, hogy megoldódjék a nyelvük. Nálunk a pálmát a barka helyettesíti. Sokszor elgondolkodom azon, – mint tanítóként is diplomázott – hogy milyen szép szokás volt, amikor virágszombaton a tanító tanítványaival énekelve elment barkát szedni, amit a templomba vittek és másnap ezt szentelte meg a pap. Mikes Kelemen is megemlékezik a szentelt barkáról. Visszaemlékezéseiben szerepel az a történet, miszerint nagypénteken az elhunyt Fejedelemnek a pap vitte el a szentelt barkát, aki térden állva vette el tőle, megjósolva azt, hogy többet már nem vesz kezébe barkát. A barkát, „cirókát”, „cicamacaágat” használták gyógyításra, villámelhárításra. Torokfájáskor eszembe jut, hogy csak egy-egy szemet kellene lenyelni. Égiháború ellen is hasznosnak vélték az öregek, ugyanis a füstje eloszlatta a „rossz föllegeket”. A barkából jutott a mezőre, halott szeretteik sírjára is.

A virágvasárnap született gyerekekről azt tartották, hogy szerencsés, vidám emberek lesznek. A virágvasárnapot megelőző hetet régen „virághétnek” is hívták és sokan ekkor ültettek virágmagot, mert az biztosan megéled. Nekem azért is szép ez az ünnep, mert az egyik kis „virágmagom”, ekkor örvendeztetett meg engem immár 26 éve „kikelésével”, születésével, s így még nagyobb örömünneppé varázsolta ezt a szép napot. Sok helyütt virágvasárnapi szentmisén hangzik el a passió, amit korábban, vagy másutt nagypénteken énekeltek. Ménfőn a mindig Krisztus szerepét éneklő bácsit nem is a hivatalos nevén szólították, hanem „Jézus Pistaként” emlegették.

A barka elégetésekor keletkező hamu a bűnbánat szimbóluma, és a következő évi hamvazószerdai hamvazkodáshoz használják fel. Zoborvidéken a lányok egy menyecskének öltöztetett szalmabábút „kiszét”, „kicevicét” „banyát” énekszóval kivitték a faluból és elégették vagy vízbe dobták. Ugyanis a víz és tűz, mint katartikus őselem elpusztítja a betegséget, a rosszat. A kiszehajtás után „villőztek”, bebújtatták, behozták a „villőfát, amely a tavaszt, az egészséget jelentette. Szép szokás a moldvai csángó legények „havajgatása”, amikor is a fűzfa sípjukat, a „tilinkát” fújják, hogy halottaikat figyelmeztessék a húsvéti feltámadásra.

Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékezünk, ilyenkor a templomban került sor a szentmise keretén belül az oltárfosztásra, a virrasztásra. Ezen a napon a „harangok Rómába mennek” és helyettük a fából készített ládakereplők, vagy gyerekek kézi kereplői hívták misére a hívőket. Zöldcsütörtöknek is hívták, mert ilyenkor zöld színű alapanyagokból főztek (káposzta, spenót, stb.)

Nagypéntek

Az emberek a húsvéti ünnepkör alatt kívül-belül „takarítottak”, megtisztultak. A böjtöléssel a testüket, az imádsággal, a gyónással a lelküket, a nagypénteki takarítással a házaikat, portáikat, a környezetüket tették szebbé. A húsvéti határjárásnak a tavaszi vetések mágikus védelme, a határjelek megújítása volt a célja. A határban levő forrásokat is ekkor tisztították ki, amit nemrég az erdélyi Szentháromság faluban filmre is tudtunk még venni. A kitisztított forrást vessző „csóvával” jelölik, jelezve az arra járónak a víz tisztaságát, ihatóságát. Ezen a napon meszeltek, „férget” (patkányt, egeret, büdösférget-görényt) irtottak ráolvasással. A nagypéntek hajnalban végzett fürdést egészségmegőrző és szépséget biztosító rítusnak tartották. „Kajáron nagypéntek reggel az asszonyok kimentek a kereszthez, ott az olvasót imádkozták, majd megmosakodtak a patakban az Úr Jézus emlékezetére.” – írja Bálint Sándor. Ő említi azt is, hogy Écsen és Csornán a legények meglátogatták a lányos házakat, de nem udvaroltak, nem beszélgettek csak egy fekete szalagot kötöttek a fára. Az asszonyok eloltották a kemencében égő tüzet, gyászruhát vettek, hiszen ezen a napon Jézus szenvedésének és kereszthalálának gyásznapjára emlékezünk. Nagypénteken, csonka mise keretében keresztútra, passióra, kereszt előtti hódolatra került sor. A passió szenvedéstörténetet jelent, Jézus életének utolsó szakaszát jelöli. A csíki székelyek nem véletlen nevezik ezt a napot „hosszúnapnak”. Ekkor elevenedik meg az anyai fájdalom csodálatos lírai alkotása, a „keservesen kínzatol, vasszegekkel veretel.”

Nagyszombathoz a Szent Sír látogatása, a feltámadási körmenet és a tűz szentelése kötődik. A körmenet után este régi hagyomány szerint együtt fogyasztják el a húsvéti sonkát és tojást, amit annyi felé vágnak, ahányan vannak a családban, hasonlóan a karácsonyi almához. Szép Nyárád-menti székely népszokás a „virágozás”, ami azt jelenti, hogy a házak kapujára díszített fenyőágat tűznek a legények. Ezt volt szerencsém 2016-ban megnézni és dokumentálni.

Megyénkben, Kunszigeten megmaradt egy nagyon szép népi ájtatossági forma, a húsvétvasárnap hajnali „Krisztus-keresés”, amin Jáki Sándor Teodóz bencés atya invitálására én is többször részt vettem. A szigetközi falu helyi húsvéti szokása nem véletlen került fel 2015-ben a Megyei Értéktárba, a szellemi értékek közé. Ez a vallási népszokás emléket állít azoknak az asszonyoknak, akik húsvét hajnalban a Szent Sírhoz mentek, de a sírt üresen találták. A „Jézus-keresés” hagyománya sok helyütt élt a történelmi Magyarországon (Székelyudvarhelyen, Ipoly-vidéken, Jászságban, Tápén). Napjainkban folyamatosan csak Kunszigeten él tovább. Régen pap nélkül előénekesek, imádkozók vezetésével keresték fel a falu keresztjeit, hogy Jézus kínszenvedésére és halálára emlékezhessenek. Jáki atya haláláig töltötte be az előénekes szerepét, és emléktábla is őrzi „A Jézus-keresés apostolának” szolgálatát. Napjainkban dr. Medgyesy S. Norbert, Teodóz atya egykori tanítványa vette át ezt a szerepet.

A húsvétvasárnapi szentmisén a kosarakban hozott jellegzetes húsvéti ételeket (kalácsot, sonkát, főtt tojást) szenteli meg a pap. Azt kevesebben tudják ma már, hogy nemcsak a meghitt „Jézus-keresés” szokása, hanem Kunsziget falucsúfolója is kapcsolódik a húsvéti ünnepkörhöz, pontosabban a húsvétvasárnapi ételszenteléshez. Balázs Líviával közösen gyűjtött Ósdi állatosdi könyvünkben így szerepel ez a történet: „Ürgés kunszigetiek. A kunszigetiek állítólag azért kapták ezt a jelzőt, mert amikor még nem volt templomuk, Öttevényre vitték a húsvéti sonkát szenteltetni. Egy alkalommal az egyik gyerek útközben fogott egy ürgét, s a szentelni való közé dugta a kosárba. Hanem az ürge addig küszködött a kijutással, amíg egyszer csak hopp, kiugrott a kosárból – épp a hússzentelés közepén. Volt nagy riadalom a templomban. Azóta nagyokat hallgatnak a kunszigetiek, amikor az ürgét emlegetik nekik.”

Húsvéti szimbóluma

A húsvéti ünnepkör legismertebb tárgya és jelképe a tojás. Szakrális jelentése szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi, az egyházi szentelmények közé tartozik, másrészt az újjászületést, a növekedést testesíti meg, és a húsvéti locsolás jutalma. Vidékenként más és más elnevezése él. Így például: „hímes tojás”, „írott tojás”, „piros tojás.” Timaffy László néprajzkutató gyűjtötte, hogy Szigetközben a kéket, lilát a rokonoknak, zöldet a barátoknak és pirosat a kedvesnek adták. A tojás díszítésének több technikája ismert. Amikor a Tanítóképző Főiskolán kézművességet is oktattam kipróbáltuk hallgatóimmal ezeket a technikákat.

(Egyik a batikolás, amelynél a viaszlevonásos módszert alkalmazzuk. A másik technika a karcolás, amikor a már egyszínűre festett tojásokról hegyes eszközzel, a szín lekaparásával érhetünk el mintát. A batik díszítési mód egyszerűbb fajtája a levélrátétes, vagy berzseléses mód. Lényege, hogy a még festetlen tojásra érdekes rajzolatú leveleket (petrezselyem levél, fű, ibolya virág, páfrány, hóvirág, stb.) rögzítünk és a festő lébe helyezzük, így a levél alatti rész világosabb marad. Ismert még az ecsetes festésű, patkolt megoldás is, amely kitűnő kézügyességet követel. Megjegyzem, a karcolást és a patkolást elsősorban férfiak művelték. A tojás festéséhez korábban növényi festékeket használtak, így például berzsenyből piros szín, az égerből, gesztenyéből, cserszömörcéből, vöröshagymahéjból vörös szín nyerhető, kék színt ad az ibolya az indigó és a búzavirág, zöldet a zöld dió héja, sárga nyerhető a kutyatejből, mezei sóskából, rezedából.

Húsvéthétfő a locsolás napja. A locsolók ma kölnivel, vízzel, szódavízzel locsolják a lányokat, asszonyokat. Korábban a locsoláshoz kútvizet használtak, ezért hívták „vízbevető, vízbehányó hétfőnek.” A locsolókat süteménnyel, itallal kínálták. Székelyföldön a mai napig még tánc is jár a legényeknek a locsolásért.

Kevésbé ismert a húsvéti korbácsolás szokása, amely Magyarországon az Észak-Dunántúl (Fejér, Veszprém, Komárom és Pest megyék) szlovák telepítésű falvaiban ma is él. Mint Lukács László és Gelencsér József néprajzkutatók írják, hogy legfontosabb kelléke a fűzfavesszőből font korbács (siba). Pázmándon húsvéthétfő reggelén 5-6 óra között indulnak a legények a lányos házakhoz. Azt tartják szerencsésnek, ha még az ágyból ugrasztják ki a leányt ezzel a rigmussal: „Sibiribi tojásos/ Keléses bolhásos/ Esztendőre friss légy/ Ne olyan lusta, mint most!”A leány után a ház valamennyi női lakóját „megsibálják.” „Minél előbb menyasszony légy!„ Ha asszonyt, akkor hozzámondják: „Esztendőre örömanya legyen!” Ezért piros tojást kapnak, de ismert, hogy a II. világháború előtt a leány még egy szál szalagot is kötött a legény „sibájára.”

Az erdélyi Szentháromságon gyűjtöttük és filmre is vettük 2016 húsvétján, azt amikor az „öntöző” legények hajtókájára húsvétvasárnap a lányok piros, húsvéthétfő reggelén pedig fehér szegfűt varrtak. A színeknek meg van a jelentése: a piros Jézus vére, a fehér az ártatlanság, a tisztaság színe. Az ünnepkört itt is mindmáig „öntözőbál” zárja.

Apácán, Apáczai Csere János szülőfalujában megmaradt a húsvéti kakaslövés szokása is. 13-14 éves fiú gyermekek húsvét első napján dramatikus formában előadott tréfás szöveggel búcsúztatják el a kakast, majd egy táblára, – amelyen a kakas képe van festve  – „fapuskával” lőnek. A hagyomány szerint a kakasnak azért kell halnia, mert kukorékolásával elárulta a török elől a Feketevárba rejtőzködő apácaiakat. Mily szerencse, hogy a Győrhöz kötődő vaskakas monda szerint, az „álkakas” nálunk megmenekíti a magyarokat és kukorékolása miatt elvonul a török és nem lemészárolják a lakosságot, mint Apácán. Este megvendégelik a kakaslövő „vitézeket” kakashússal, és a legjobban lövő kapja a kakas máját, szívét és a combját. 2010-ben és 2016-ban hallgatóimmal mi is részt vettünk a kakaslövésen, sőt ki is próbálhattuk a célzótudományunkat. Nagy örömünkre a húsvéti bálon elárverezett kakasos céltáblát a licitáláson én nyertem el. Aki nem hiszi, járjon utána a Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszékünk folyosóján!

Húsvéti közmondásainkkal kívánok áldott húsvéti ünnepeket: Baj a „törökök húsvétján” vagyis soha ne érjen el bennünket! Szelíd, békés legyen az ünnep, mint a húsvéti bárány, és olyan szép, mint az írott tojás! A lányoknak szép versekkel locsoló legényeket kívánok, és azt, hogy a legények úgy bánjanak velük, mint a hímes tojással! A locsoló legényeket pedig figyelmeztetem, hogy a Rábaközben húsvét kedden régi szokás szerint megengedett a lányok visszaöntözése.

„Isten-ember ünnepén”  

„ Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső,
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő,
Gondoljon feltámadására,
Mely örök leszen …
Feltámadt az isten-ember
Győzelmesen.”                             

Reviczky Gyula: Húsvét