Elhunyt Felföldi Anikó

Fotó: Fidelio
Győr+
2020.01.07. 20:13

Felföldi Anikó, a Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész 81 évesen hunyt el.

Felföldi Anikó 1938. április 28-án született Budapesten. Az ötvenes években felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de „túlságosan szépnek és arisztokratikusnak” találták a korszak ideáljaihoz képest, mégis így került a szakmába: modellkedett, és amikor a Filmgyár statisztákat keresett, Tordai Terivel és Moór Marival együtt rá is felfigyeltek. Apró, egymondatos szerepekkel kezdte a Nemzeti Színházban. Néhány éven belül a Fővárosi Operettszínház legismertebb művészévé vált, itt első szerepe a Csókolj meg Katám című darabban volt. Musical- és operettfőszerepeket egyaránt játszott.

Éveken át vendégszerepelt Triesztben, és a világ számos más pontján. A Magyarok Világszövetségével tíz éven keresztül koncertezett világszerte, mint „a magyar kultúra utazó nagykövete”. 2014-ben kifejezetten neki készült az Amerikai komédia egyik karaktere, Mrs. Irene Roe, a „fékezhetetlen életkedvű asszony”.

Filmjei között van a Felfelé a lejtőn, a Pesti háztetők, az Egyiptomi történet és a Meztelen diplomata, valamint a Germinál című alkotások.

Két évvel ezelőtt, 2018. április 26-án a Budapesti Operettszínházban nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték, ekkor Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében díszoklevelet adott át neki. „Valójában soha nem foglalkoztatott különösebben a korom. Tudomásul kell venni, hogy múlik az idő. Azt vallom, mindent úgy és akkor kell megélni, ahogy azt a sors eléd teszi.”

Elismerései: Jászai Mari-díj (1979), Déryné-díj, Bársony Rózsi Emlékgyűrű, Életműdíj (2006), Érdemes Művész kitüntetés (1984), a Budapesti Operettszínház örökös tagja (1994).

A 2020 januárjában elhunyt Felföldi Anikót a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.

Forrás: Fidelio

Kapcsolódó témák: #gyász |