Szijjártó: újabb hat magyar állampolgár jutott ki a Gázai övezetből

MTI
2023.11.16. 06:46

Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyerek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjszaka Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számol be, miután megérkezett Marokkóból, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet továbbra is kétségbeejtő. Emlékeztetett rá, hogy tizenöt magyar állampolgárral tartották a kapcsolatot az utóbbi hetekben a Gázai övezetben, akiknek sokáig nem volt lehetőségük elmenekülni. Aláhúzta: két héttel ezelőtt jött a hír, hogy a külföldi állampolgárok elhagyhatják a területet, így ekkor beszélt izraeli és egyiptomi kollégájával is, akik biztosították arról, hogy a rafahi határátkelőn keresztül az érintett személyek távozhatnak Egyiptom felé.

Nem sokkal ezt követően nyolc magyar állampolgárt palesztin családtagjaival együtt sikerült kijuttatni, heten viszont a maradás mellett döntöttek a biztonsági kockázatokra tekintettel, ráadásul többen meg is sebesültek azóta.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy szerda este hat magyar állampolgárnak, köztük négy gyereknek, illetve két palesztin családtagjuknak sikerült hosszú várakozást követően belépniük Egyiptomba, ahol a kairói magyar nagykövetség munkatársai már várták őket. Tájékoztatása szerint az érintettek jelenleg már kisbusszal tartanak az egyiptomi főváros irányába, ahol a szállásuk biztosított, a diplomáciai képviselet dolgozói pedig másnap elvégzik a szükség papírmunkát, és így a héten meg is érkezhetnek Magyarországra menetrend szerinti járattal.

“Egy magyar állampolgár úgy döntött, hogy ott marad Gázában. Neki is lehetősége lett volna ma eljutni a rafahi határátkelőhelyre, s átlépni, ő azonban a felajánlott lehetőség dacára úgy döntött, hogy marad. Vele természetesen kapcsolatot fogunk tartani az elkövetkezendő időszakban is” – közölte.

“Jó hír tehát, hogy a korábban Gázában tartózkodott tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna eljönni, el is tudott jönni. Ma már a hat magyar állampolgár, és köztük a négy gyermek, biztonságban van Egyiptomban, Kairó felé tartanak, és még a héten hazatérhetnek Magyarországra” – összegzett a miniszter.

Kapcsolódó témák: #gáza | #háború | #Izrael | #külügyminiszter |