Gyász

Meghalt Lisa Marie Presley

MTI Youtube
2023.01.13. 06:48

Meghalt 54 éves korában Lisa Marie Presley énekes, dalszerző, Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya.

Lisa Marie Presley egy Los Angeles-i kórházban hunyt el helyi idő szerint csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy mentővel a sürgősségi osztályra vitték. “Nehéz szívvel osztom meg a lesújtó hírt, hogy csodaszép lányom, Lisa Marie elhagyott bennünket” – írta édesanyja, Elvis Presley hajdani felesége, Priscilla Presley közleményében. “Ő volt a legszenvedélyesebb, legerősebb és legszeretőbb nő, akit valaha ismertem” – tette hozzá.

Lisa Marie hasonlított apjára kisugárzásában, arcvonásaiban, mély, búgó hangjában, és karrierjében is követte őt: a kétezres években saját rockalbumot jelentetett meg, fellépett mások mellett Pat Benatarral és Richard Hawley-vel. Apja felvételeihez is csatlakozott, ráénekelt többek között az In the Ghetto és a Don’t Cry Daddy című számokra. Az AP hírügynökségnek 2012-ben mondta: “ez volt az életem. Mindig a csodálója voltam, mindig nagy hatása volt rám”.

Születésének híre bejárta a világsajtót. Tavaly Baz Luhrmann rendező Elvis című filmjének bemutatóján, majd a díjátadókon édesanyjával, Priscillával jelent meg. Kedden részt vett a Golden Globe-gálán, hogy ünnepelje a filmen apját alakító Austin Bulter díját. Napokkal korábban apja gracelandi házában volt, hogy megemlékezzen az énekes születésnapjáról.

Lisa Marie Presley édesanyjával élt, akit a Dallas című sorozatból ismerhetnek a magyar nézők. Szülei 1973-ban elváltak. Elvis 1977-ben halt meg, felesége 42, lánya kilencéves volt ekkor. Később saját jogán is a lapok címoldalára került: küzdött a drogokkal, nagy port kavartak rövid házasságai előbb Michael Jackson popénekessel, majd Nicolas Cage filmszínésszel. Danny Keough-val való házasságából Lisa Marie-nak két gyereke született, Riley Keough színész és Benjamin Keough. Később Michael Lockwooddal kötött házasságot, ikreik születtek, Harper és Finley Lockwood. Benjamin Keough 2020-ban, 27 éves korában öngyilkos lett. Lisa Marie nyíltan beszélt fájdalmáról. “A rettenetes valóság kegyetlen szorításában élek” – írta két évvel Benjamin halála után.

Lisa Marie lett apja alapítványának egyetlen örököse, édesanyjával rendszeresen vettek részt Gracelandben – a házban, ahol Elvis élt és meghalt – nagyszabású rajongói megemlékezéseken.

Kapcsolódó témák: #gyász |