Meghalt Kenny Rogers

MTI
2020.03.21. 11:04

A 81 éves amerikai előadó halálhírét a családja jelentette be a Twitter közösségi portálon szombaton.

Tájékoztatásuk szerint az énekes előző este hunyt el otthonában szerettei körében. Egy ideje hospice-ellátásban részesült. Kenny Rogers legismertebb slágerei közé tartozott a The Gambler című dal, valamint az Islands in the Stream, amelyet Dolly Partonnal énekelt. A zene mellett televíziós produkciókban és filmekben is szép számmal szerepelt.

Kenny Ray Rogers egy ácsmester hét gyereke közül a negyedikként 1938. augusztus 21-én jött világra a texasi Houstonban. Zenészpályafutása az ötvenes években kezdődött. Kezdetben a jazzel is megpróbálkozott a The Bobby Doyle Trio tagjaként, majd a hatvanas évek vége felé vált a country autentikus előadójává. Sokáig együttesekkel énekelt, melyek közül a legnevesebb a The First Edition volt, ahonnan a hetvenes évek közepén távozott, hogy megalapozza szólókarrierjét.

A hivatalos honlapjáról idézett adatok szerint albumaiból több mint 120 millió példány kelt el világszerte, 20 platina- és 11 aranylemeze volt.2016-ban búcsúturnéra indult, de 2018 elején egészségi okokból félbe kellett szakítania a koncertkörutat. A Grammy-díjakon kívül több alkalommal megkapta a Country Music Awards-ot és az American Music Awards-ot is. A zenész ötször nősült, öt gyereke született.

Kapcsolódó témák: #gyász | #zene |