
Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál vasárnap, nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.
Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott. A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.
Frissítés (17:25) Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a buszbalesetben megsérült nyolc sérült diákot a Szabadkai Kórházba szállították, amelyet követően valamennyiüket elengedték, tekintettel arra, hogy egyiküknek sem volt olyan súlyos sérülése, amely huzamosabb kórházi ellátást igényelt volna. A diákok azóta csatlakoztak társaikhoz és úton vannak haza Magyarországra.
A Szabadkai Főkonzulátus az érintett hatóságokkal továbbra is folyamatos kapcsolatban van és segítséget nyújt ahhoz, hogy a diákok a lehető leggyorsabban lépjék majd át a röszkei határt – tette hozzá a külügyi szóvivő.