Három órával Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista gyászszertartásának kezdete előtt már óriási a tömeg a helyszínen - mondta a közmédia washingtoni tudósítója szombaton az M1 aktuális csatornán.
FRISSÍTÉS! (20:23)Magyar idő szerint 20 órakor elkezdődött Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista gyászszertartása – mondta a közmédia washingtoni tudósítója vasárnap az M1 aktuális csatornán. A temetés helyszínéről, az arizonai Glendale-ből jelentkező tudósító beszámolója szerint megtelt a szertartásnak helyet adó State Farm stadion, valamint az a kisebb csarnok is, amelyben kivetítőn lehet követni az eseményt, de még így is tízezrek rekedtek kint.
A temetés helyszínéről, az arizonai Glendale-ből jelentkező tudósító azt mondta, nagy a készültség, hiszen beszédet mond a búcsúztatáson Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, J. D. Vance alelnök, Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter, valamint Charlie Kirk özvegye, Erika Kirk is.
A hatóságok minden gyanús jelre reagálnak, mivel egy szombati hír szerint a szertartás helyszínének közelében elfogtak egy férfit, aki rendőrnek adta ki magát, fegyver is volt nála – tette hozzá.
A tudósító kitért arra is, hogy a merénylet óta jelentősen megnövekedett a Charlie Kirk által alapított szervezet, a Turning Point USA helyi csoportjainak száma: korábban néhány ezer ilyen helyi szervezet működött, azóta viszont több mint ötvenezer alapítási szándéknyilatkozat érkezett.
Korábbi cikkeink a témában: