Kiürítették egy fenyegetés miatt a párizsi Louvre múzeumot és a versailles-i kastélyt

MTI
2023.10.14. 16:53

"Biztonsági okokból" kiürítették és bezárták szombaton a párizsi Louvre múzeumot és a versailles-i kastélyt és annak parkját is.

A múzeum a közösségi oldalán bejelentette a kiürítést, a fenyegetéssel kapcsolatban azonban nem szolgált további részletekkel.

A BFMTV műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva bombafenyegetésről számolt be.A múzeumból a látogatókon kívül a teljes személyzetnek is távoznia kellett, összesen 15 ezer embernek.

A versailles-i kastélyt és parkját azután ürítették ki, hogy a belügyminisztérium egy honlapján bombaveszélyre figyelmeztetett egy ismeretlen bejelentő.

Az evakuálást azt követően rendelték el az illetékesek, hogy a francia kormány országszerte megemelte a készültségi szintet, és hétezer katonával erősítette meg a biztonsági erőket a pénteki iskolai támadás miatt.

A terrorelhárító Sentinelle egységhez tartozó katonák országszerte bevethetők hétfőig, illetve további utasításig – közölte az Elysée palota.

Egy iszlamista férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában ölt meg késsel egy tanárnőt, további két embert pedig megsebesített, mielőtt elfogták.

A Louvre kommunikációs szolgálata közölte, hogy a múzeumban nem történt semmilyen incidens, senki nem sérült meg.

A múzeum kiürítését az egész intézmény területén megszólaló riasztók jelezték. A rendőrség minden oldalról kordonnal zárta le a Louvre épületét, miközben a látogatókat kiterelték.

A Louvre-ban, ahol többek között Leonardo da Vinci remekműve, a Mona Lisa látható, napi 30-40 ezer látogató fordul meg.

Kapcsolódó témák: #bombariadó | #Louvre |