Ismét gabonával teli hajók indultak el Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből

MTI
2022.08.07. 12:16

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét - jelentette be vasárnap Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter.

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.    

Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből. A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében “biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.    

A megállapodás megszületése után először augusztus elsején – több hónapos blokád óta elsőként – hajózott ki egy több mint 26 ezer tonna kukoricát szállító hajó Odesszából. A Razoninak a tervek szerint vasárnap kellett volna elérnie a libanoni Tripoliba, ám Ukrajna libanoni nagykövetsége azt közölte, a hajó várhatóan nem jut el Tripoliba a nap folyamán. A tripoli hatóságok a hírt megerősítették, részleteket azonban nem közöltek.    

Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében.    

Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán kikötői tárolókban álló több millió tonna gabona időben történő elszállítása aligha lehetséges az őszi aratás és a gabona beraktározása előtt.

Kapcsolódó témák: #élelmiszer | #gabona | #háború Ukrajnában |